Kihirdették a sztánai Nemzetközi Népismereti Filmszemle nyerteseit
Dátum: 2025. szeptember 8., hétfő, 8:40

Bartha Máté és Illés Zsófia Szonja Vadvízország című filmje, valamint Vargyasi Levente Szánas locsolás Székelytamásfalván című alkotása nyerte el az idei sztánai Nemzetközi Népismereti Filmszemle felnőtt kategóriájának első díját - közölte a szervező Néprajzi Múzeum az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a 2014-ben a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány által indított filmszemlére idén huszonöt film érkezett, ebből négy ifjúsági kategóriában vetélkedett. Felnőtt kategóriában két első, egy második és egy harmadik díjról született döntés, a zsűri az ifjúsági kategóriában az első és a második díjat osztotta ki.

A felnőtt kategória nyertesei közül Bartha Máté és Illés Zsófia Szonja Vadvízország című rövid dokumentumfilmje a Tisza ártéri területeit és az ott élőket mutatja be, Vargyasi Levente Szánas locsolás Székelytamásfalván című filmje pedig egy ritkuló húsvéti hagyomány újraélesztését dokumentálja.

A felnőtt kategória második helyezettje Dénes Zoltán Táncház-kezdetek Erdélyben című alkotása lett, a harmadik helyezést pedig Kovács László A megtisztító korom című filmje érdemelte ki.

Az ifjúsági kategóriában Peresztegi Hanna Kimondott szavak című alkotása bizonyult a legjobbnak, a második díjat pedig Marton Áron Rokonok című filmje kapta.

A szemlén több különdíjat is kiosztottak: a Dr. Kós Károly Alapítvány különdíját Fábián Andor Időt őrlő vízimalmok című alkotása, a Magyar Néprajzi Társaság különdíját Gergely Balázs Eclipse című animációs filmje, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum különdíját Kovács László Bogos Ernő építészről készített, Akiért a csengettyű szól című munkája, a Néprajzi Múzeum különdíját pedig Biczó Gábor és Szabó Henriett Én és Imola című dokumentumfilmje kapta.

Az augusztus 28. és 31. között megrendezett filmszemlével párhuzamosan, idén először diákoknak szóló filmes tábor is szerveződött a kalotaszegi településen. A táborban résztvevők munkáját filmes, néprajzos szakemberek segítették előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal. Augusztus 30-án, a diákok által készített filmeket a filmszemlén is játszották - emelték ki a közleményben, amely szerint a tábor és a filmszemle megrendezését a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ