Több mint 100 vetítéssel várja a közönséget a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton
Dátum: 2025. szeptember 8., hétfő, 8:52

Több mint száz vetítéssel várja a közönséget szeptember 16. és 21. között a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM), amelyet nyolc fővárosi helyszínen rendeznek meg - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.

A hagyományoknak megfelelően a felújított mozgóképek egyik legnagyobb eseményén a játékfilmek mellett animációs filmek, dokumentumfilmek és rövidfilmek is helyet kapnak. Az NFI által szervezett hatnapos filmünnepre már kaphatóak a jegyek 1000 forintos kedvezményes áron - emelték ki.

A közleményben idézték Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, az NFI elnökét, aki emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük a mozi születésének 130. évfordulóját. Az idei fesztiválon tizenhárom évtized terméséből válogatva a nemzetközi és a magyar filmkincs izgalmas alkotásait mutatják be az NFI Filmarchívum és Filmlabor, valamint külföldi filmarchívumok értékmegőrző munkájának köszönhetően.

A kiváló minőségben felújított klasszikusok a közös mozizás semmihez sem hasonlítható élménye mellett időutazást is garantálnak. "Missziónk, hogy megismertessük ezt az élményt és a filmkincs páratlan gazdagságát az ifjabb generációkkal" - hangsúlyozta Káel Csaba.

Az idei filmmustrán többek közt a patinás francia filmstúdió, a Gaumont produkciói lesznek láthatók újra a nagyvásznon, köztük az Alvilági melódia Alain Delonnal, a Felvonó a vérpadra Jeanne Moreau-val, Jean-Luc Godard rendezése, a Külön banda vagy Luc Besson Metró című filmje.

A programban az örök klasszikusok sorát gazdagítja Alain Delon egy másik ikonikus filmje, A szamuráj, illetve Ingrid Bergman és Roberto Rossellini közös munkái közül az Itáliai utazás, a Stromboli, valamint a Félelem - Nem hiszek már a szerelemben.

A mozi születésének 130. évfordulójára emlékezve a közönség ízelítőt kap az első mozgóképekből is, amelyek egykor a Lumiere fivérek műhelyében születtek. A 120 rövidfilmből álló Lumiere! - A kaland folytatódik című alkotást rendezője, Thierry Frémaux, a lyoni a Lumiere Intézet és a cannes-i filmfesztivál vezetője személyesen mutatja be a fesztiválon.

Az idei BKFM hat filmmel tiszteleg Joe Eszterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró munkássága előtt. Műsoron lesz az Elemi ösztön, a Kicsorbult tőr, a Hazudozni Amerikában, az Ö.K.Ö.L., a Showgirls és a Flashdance is.

A dokumentumfilmes kínálatban látható lesz a François Truffaut, életem forgatókönyve című dokumentumfilm, a Welcome to Lynchland, a Mickey Hargitay testépítő ikon alakját megidéző Mr. Universe, valamint Mariska Hargitay idén bemutatott Anyám, Jayne című alkotása.

A 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton külön szekciót szentel a 100 éve született rendező, Makk Károly életművének, így újra meglehet majd nézni többek között a Lilomfi, a Ház a sziklák alatt, a Megszállottak, az Elveszett paradicsom, a Szerelem, az Egymásra nézve és Az utolsó kézirat című filmeket.

Az idei műsorban szerepel Vértes Marcell Oscar-díjjal kitüntettet látvány- és jelmeztervező, képzőművész négy filmje, a Moulin Rouge Gábor Zsa Zsával, a Pausole király kalandjai, a Ma és minden este, valamint A mikádó című operett.

A vetítéseknek az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Francia Intézet, az Art+ Cinema és a Budapest Music Center ad otthont. A jegyár minden helyszínen egységesen 1000 forint, kivéve a Budapest Music Centerben rendezett A csend hangja című filmkoncertet és az NFI Filmarchívum vetítőjének ingyenes programját.

Mindezek mellett a fesztivál ideje alatt a Szent István téren a főváros legnagyobb szabadtéri mozija is ingyenes vetítésekkel várja majd a közönséget.

A filmmaratonra hangolva, Klasszikusok a vásznon címmel szeptember 14-én bábfilm és animációs vetítések, továbbá filmkoncertek várják a közönséget a Müpában, ahol Korda Sándor Az aranyember című némafilmjéhez a Győri Filharmonikus Zenekar játszik. A filmtörténet leghíresebb mozdonya is megelevenedik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Buster Keaton főszereplésével a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével - áll a közleményben.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Imádom az ellenségeimet, ha értelmesek, ugyanannyira viszolygok az ostobáktól, akik megvédenek."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ