Hét díjat nyert a hétvégén Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje
Dátum: 2025. október 11., szombat, 7:43

Három országban összesen hét díjat nyert a hétvégén Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmje - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

Október 3-án a 30. alkalommal, a németországi Chemnitz-ben megrendezett Schlingel filmfesztiválon Lakos Nóra filmje megkapta a Legjobb ifjúsági film díját a Club of Festival zsűrijétől. Az elismerés 36, a világ minden tájáról érkező nemzetközi filmfesztivál vezetőinek a szavazata alapján dőlt el - olvasható az NFI tájékoztatójában.

Emellett az MDR német televíziós csatorna forgalmazási díját, és a kiskamaszokból álló zsűri díját is a magyar film hozta el.

A tájékoztató szerint Schlingel filmfesztivál szakmai zsűrije értékelte, hogy a film humoros hangvételben dolgoz fel komoly és mély témákat, amelyekkel a gyerekek a mindennapokban szembesülnek. A rendező megközelítése innovatív: az írás metaforáját használja az életre vonatkozó átgondolt üzenetek közvetítésére - méltatta a magyar filmet a zsűri.

Ezzel párhuzamosan a Frankfurtban 48. alkalommal megrendezett Lucas Ifjúsági Filmfesztiválon, valamint Lengyelországban a Tauron Young Horizon Filmfesztiválon a fő verseny Legjobb mozifilm díját, valamint az Európai Gyerekfilm Szövetség (ECFA) díját nyerte el a magyar alkotás, amely utóbbi elismeréssel jelöltté vált az év legjobb Európai Gyerekfilm Díjára, amiről 150 európai filmes szakember szavaz jövő év februárjában.

A Tauron Young Horizon Filmfesztivál zsűrije szerint a film történetében mindenkinek megvan az esélye az újrakezdésre és a magyar film egy komoly témát virtuóz, humoros és ötletes módon mesél el.

A Lucas Filmfesztivál szakmai zsűrijének méltatása szerint "egy melegszívű, magával ragadó történet bontakozik ki filmes képekben, nagy odafigyeléssel a részletekre - egy történet, amit csak Nina mesélhet el nekünk, mert ez az ő sajátja."

Mindeközben Koppenhágában a Buster Filmfesztivál nyitófilmjének választotta a Véletlenül írtam egy könyvet, amelyet kiemelt alkotásként egyszerre 13 városban vetítettek országszerte Dániában.

A tájékoztató szerint Lakos Nóra filmje már huszonhárom díjat nyert egy év alatt többek között olyan rangos nemzetközi fesztiválokon, mint az A-kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztivál. A film Európa mellett többek között Kanadában (Montreal Intl Children s Film Festival), Ázsiában (Seoul Intl Children s Film Festival) és Dél-Amerikában (Ojo de pescsdo FF, Chile) is kapott díjat.

A tájékoztató kitér arra, hogy a JUNO11 és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány közös forgalmazásában bemutatott alkotás a rendszerváltás óta a legsikeresebb magyar élőszereplős családi mozifilm lett több mint 160 ezer nézővel.

A Véletlenül írtam egy könyvet írója és rendezője Lakos Nóra, producerei Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, valamint Lakos Nóra, holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink.

A film az NFI, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával készült - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ