Szegeden született 1930. június 16-án, tanulmányait a helyi piarista gimnáziumban folytatta. Érdeklődését a fotózás iránt Dulovits Jenő Művészi fényképezés című könyve keltette fel, amelyet egy betegsége alatt olvasott el, és édesapja gépével maga is fényképezni kezdett. Látásmódjára és a fény használatára olyan festők voltak nagy hatással, mint Caravaggio vagy Rembrandt. A legendás Illés György tanítványaként 1955-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma: Egyetem) operatőr szakán. Több főiskolai társával végigfilmezték az 1956-os forradalom eseményeit, az országot novemberben hagyta el a később szintén sikeres hollywoodi karriert befutó Kovács László társaságában, táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel.

A két barát az Egyesült Államokban telepedett le, Zsigmond Vilmos 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. Kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmeket és reklámfilmeket, majd kisebb költségvetésű horrorokat és thrillereket fényképezett. Operatőri látásmódja - a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás - az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes mozgalom, az Új Hollywood felé vitte.

Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt 1971-ben. A McCabe és Mrs. Miller című Robert Altman-film forgatásakor fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze, ezt az eljárást alkalmazta később A madárijesztőben és A szarvasvadászban is.

Olyan hollywoodi produkciókat fényképezett, mint a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat (1974) és a Harmadik típusú találkozások (1977). Utóbbiért operatőri Oscar-díjat nyert, sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani. Ő fényképezte a vietnámi háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadászt is, amelyért - bár jelölték - Oscar-díjat nem kapott, de átvehette a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését.

Több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet (a The Band búcsúkoncertjét megörökítő Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok, Maverick), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi filmet (1992-ben Emmy-díjat kapott érte), erotikus thrillert (Sliver, Vágyak vonzásában), többször dolgozott Woody Allennel (Melinda és Melinda, Kasszandra álma, Férfit látok álmaidban).

A Brian De Palma rendezte Fekete Dália (2006) fényképezéséért negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra (a harmadik jelölését A folyó című drámáért kapta). Túl a nyolcvanadik életévén is aktív volt, több dokumentumfilmet készített. Élete utolsó időszakában két filmterv látványvilágán dolgozott, köztük a modern török államot megteremtő Kemal Atatürk életéről szóló alkotáson. Rendezői feladatot egyetlen alkalommal, az 1991-es a Tékozló apa című koprodukciós filmdráma kedvéért vállalt.

A szülőhazájával mindvégig kapcsolatot tartó Zsigmond Vilmos 2002-ben fényképezett először magyar filmet: a Bánk bán című Erkel-opera 2002-es filmváltozatáért Káel Csaba rendezővel megosztva megkapta a legjobb operaadaptációért járó díjat az operatőröknek szentelt Cameraimage fesztiválon. 2006-ban egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek, és ő volt az operatőre Hules Endre A halálba táncoltatott leány című alkotásának (2011).

A kritikusok által a fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond Vilmos nem szerette, ha a színek túl sokat beszélnek. Elsősorban azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy megtanította az embereket, hogy másként gondolkodjanak és másként nézzék a világot. Fontosnak tartotta, hogy segítse a fiatal operatőröket, tudását többször is mesterkurzus keretében adta át. Az operatőröknek azt tanácsolta, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha filmszalag lenne. Úgy vélte, a digitális technika még nem éri el a hagyományos film szintjét, és felületességre késztet, számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság.

Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életműdíját. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001-ben a Corvin-lánc birtokosa, 2004-ben Szeged díszpolgára lett, ahol moziterem is őrzi nevét. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, 2006-ban a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette a Pierre Angenieux-ről elnevezett operatőri életműdíjat, és a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon is elismerték életművét. 2015-ben az ő kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Ludwig Múzeumban, a budapesti Gellért szállóban lakosztályt neveztek el róla.

A világhírű operatőr 2016. január 1-jén halt meg kaliforniai házában, abban az évben a cannes-i filmfesztiválon portréfilmet mutattak be róla a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal címmel. Nevével 2017 óta Szegeden nemzetközi filmfesztivált rendeznek, amely az operatőri munkát helyezi a középpontba. 2018-ban először hirdették meg a magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett, Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Zsigmond Vilmos özvegye 2017-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) könyvtárának adományozta férje filmezéssel és fotózással foglalkozó albumait és szakkönyveit. Nevét viseli az SZFE Mozgóképművészeti Intézete.

(MTI)