Több mint kétezer filmet láthat a közönség a SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztiválon
Dátum: 2026. március 18., szerda, 10:07

Több mint kétezer filmet láthat a közönség a mesterséges intelligenciával (AI) készült filmeket felvonultató SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztiválon március 26-án és 27-én Budapesten, a Cinema City Mammut moziban.

Harmadik alkalommal rendezi meg az ACG Reklámügynökség a Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivált, amely műfajokon átívelő filmválogatásával a mesterséges intelligencia vizuális művészetben betöltött szerepét kívánja bemutatni - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az idei programra 2200 alkotó küldte be pályaművét Kanadától Kínáig, több mint 100 országból. A filmek között klasszikus versek és archív képek kelnek új életre, de vadnyugati hősökkel, vagy a távoli jövő robotjaival is találkozhatnak majd a nézők.

A vetítések mellett március 26-án szakmai kerekasztal-beszélgetést is tartanak, ahol olyan neves szakemberek vitatják meg a film jövőjét, mint Török Ferenc rendező, Lackfi János költő és Bereczki Nóra rendező, Nagy László, az ACG kreatívigazgatója, valamint az első magyarországi AI produkciós cég, A Kegyetlen - Magda Marinko rémtörténetével is ismertté vált Promptmonsters alapítói. A beszélgetést Kovács Gellért újságíró, filmkritikus vezeti.

A fesztivál külön figyelmet fordít a fiatalokra is, ezért március 26-án napközben diákvetítések keretében a fiatalok Hartung Attila rendezővel merülhetnek el az mesterséges intelligencia alapú filmkészítés rejtelmeiben és etikájában.

Március 27-én a fesztivál díjazott filmjeinek vetítésével zárul rendezvény.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„Minden piszok, ami nincsen a maga helyén."
Max Planck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ