Nézettségről
Dátum: 2006. február 2., csütörtök, 11:13
A februárban mozikba került Sorstalanságra majdnem 450 ezren voltak kíváncsiak, a jegybevétel 265 millió forint volt. A 33 kópiával forgalmazott filmet 6.666 előadáson láthatták a nézők. Az Egy szoknya, egy nadrágot, Gyöngyössy Bence filmjét 254 ezren látták, ez 226 millió forintos bevételt eredményezett. Az októberben forgalomba került vígjátékot - amely az idei filmszemle versenyprogramjában is szerepel - szintén 33 kópiával, de a Sorstalanságnál többször vetítették, az előadások száma meghaladta a 7.700-at.

A Sorstalanságot látták a legtöbben a tavaly bemutatott magyar filmek közül, a Kertész Imre-regény adaptációját az Egy szoknya, egy nadrág és a Csudafilm követte a nézettségi rangsorban - derül ki a 37. Magyar Filmszemle hivatalos katalógusában közölt adatsorból. A harmadik legnépszerűbb tavaly bemutatott mozgókép a Csudafilm volt; a Ragályi Elemér által rendezett alkotást, amely januárban került a mozikba, 180 ezres látogatószám és 124 millió forintos jegybevétel jellemezte.

A három legnézettebb alkotást sorrendben a Le a fejjel, valamint a Csak szex és más semmi című film követte 153 ezres, illetve 146 ezres nézőszámmal. A további alkotások mindegyikére 100 ezernél kevesebb jegyet adtak el; a nézettségi rangsor hatodik helyén álló Az igazi Mikulást csak 35 ezren nézték meg.

A forgalmazók rangsorát - a filmjeik által vonzott nézők számát alapul véve - a Hungaricom vezette, mely a Csudafilm, a Le a fejjel és a Csak szex és más semmi című filmmel szerepelt; az alkotásokat 480 ezren látták. A második helyre az Intercom került az általa forgalmazott egyetlen magyar filmmel, a Sorstalansággal. A sorban a harmadik a Best Hollywood volt az Egy szoknya, egy nadrág című alkotással.

A filmforgalmazók adatközlése alapján tavaly összesen 19 magyar filmet mutattak be; több mint 34.500 előadásra 1,3 millió néző váltott jegyet.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Aforizmák
„ Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
G. B. Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ