Filmajánló: PiROSSZka
Dátum: 2006. február 14., kedd, 17:50
Március elején mutatják be a mozikban a PiROSSZka – A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi című animációs családi filmet, amely a Piroska és a farkas című történeten alapul, ám ott kezdődik, ahol a Grimm-mese véget ér… Egészen új csavarokat látunk, ahol egyik szereplő sem az, aminek látszik… A meglepő fordulatokban és fantasztikus humorban bővelkedő filmet kicsik és nagyok egyaránt garantáltan élvezhetik.

Abed-Hadi Forát, a film producere a bérgyilkos szerepére az ózdi fenegyereket, Majkát (Majoros Péter) kérte fel. „Decemberben láttam Majkát a Szőke kóla című filmben, és azonnal tudtam, hogy ő lesz a megfelelő erre a szerepre.”

Majka remegő gyomorral, de nagy lelkesedéssel fogadta el a felkérést. „Az egész színészi pálya még új nekem, hiszen épp csak most mutatták be az első mozifilmemet. A Szőke kóláért sok elismerést kaptam, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam a szinkronszínészetben is.”

A 12% piaci részesedéssel rendelkező, független filmeket forgalmazó SPI International a PiRosszka mellett az év első negyedében olyan nagyszabású, a nézőközönség széles rétegének kíváncsiságát felkelthető filmeket hoz a mozikba, mint Az elszánt diplomata (Ralph Fiennes, Rachel Weisz) c. romantikus thriller, a Bizonyítás (Gwyneth Paltrow, Anthony Hopkins, Jake Gyllenhaal) c. mély gondolatú, romantikus dráma, vagy az Első a szerelem vígjáték Uma Thurman-nel és Meryl Streep-pel a főszerepben. Márciusban pedig hazai filmvásznakra kerül a sokak által várt, három Golden Globe díjat nyert Ang Lee-alkotás, a Brokeback Mountain, amely két cowboy (Heath Ledger, Jake Gyllenhaal) meghitt kapcsolatáról, szerelmük nehézségeiről szól. Mindemellett a horror műfaj rajongói is örülhetnek, mert közeledik az Underworld sci-fi folytatása!

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ ...nem mindenki oroszlán, aki az akar lenni."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ