Hírek

Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. A húsz kategóriában öt-öt film és alkotó szerepel a listán; a legjobb nagyjátékfilm díjáért Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyez.

Hírek

A nagyjátékfilm, a dokumentumfilm és a zenés film elemei keverednek a Radics Béla, a megátkozott gitáros című életrajzi alkotásban, amelyet már vetítenek a magyar mozik.

Hírek

Nagyszabású dokumentumfilm készül a Parlamentről: Az ország háza című alkotás, amelynek forgatása jelenleg is zajlik, az épület építészeti, történelmi és iparművészeti gazdagságát, valamint a magyar történelem emblematikus pillanatait mutatja be a nemzetközi közönségnek.

Hírek

Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje kapott meghívást a május 16. és 27. között megrendezendő 76. Cannes-i Filmfesztiál felújított alkotásokat bemutató Cannes Classics válogatásába - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t.

Hírek

Herczeg Ferenc A fehér páva című művéből készülő kosztümös vígjáték, egy animáció, négy dokumentumfilm és egy ismeretterjesztő sorozat nyert támogatást a Nemzeti Filmintézet pályázatán.

Hírek

Csaknem száz filmet vonultat fel az idei Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyet június 7. és 10. között rendeznek meg Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programba illeszkedve.

Hírek

Egy magyar rendező, Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmjét is beválogatták a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába - jelentették be a szervezők kedd este.

Hírek

Madarász Isti Átjáróház című fantasztikus-romantikus filmje nyerte a legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliés-díjat a 41. Brüsszeli Nemzetközi Fantasztikus Film Fesztiválon.

Hírek

Tizenegy kategóriában osztották ki a hatodik alkalommal megrendezett Kovács László-Zsigmond Vilmos-operatőrverseny díjait pénteken este a Pesti Vigadóban.

Hírek

Csütörtökön indul a European Film Challenge első magyarországi fordulója, amelynek résztvevői európai filmek megnézésével és filmélményükről beszámoló készítésével gyűjthetnek pontokat, a nyertesek pedig részt vehetnek a Velencei Filmfesztiválon.

Hírek

Ötven természetfilm, összesen több mint száz órányi, ingyenes vetítés és számos egyéb program várja a közönséget május 19. és 21. között a gödöllői Grassalkovich-kastélyban a 9. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, melynek kiemelt témája ezúttal a vizek állapota lesz.

Hírek

Korszakokat és műfajokat átívelő ünnepi válogatással, kizárólag magyar rendezők munkáival várja a közönséget április 30-án, a magyar film napján az Uránia Nemzeti Filmszínház Budapesten.

Hírek

Rajtunk múlik a jövő címmel rövidfilmversenyt hirdet diákoknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75 éves évfordulóján az ENSZ bécsi Információs Szolgálata - áll a szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hírek

A floridai Nemzetközi Keresztény Film- és Zenei Fesztiválon a legjobb külföldi film díját kapta meg Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust című filmje - közölték az alkotók kedden az MTI-vel.

Hírek

Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelke című animációs filmet: Gauder Áron legújabb alkotása az Arizonai Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját, az Anifilm fesztiválon pedig közönségdíjat nyert - közölte az Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

Hírek

Mongóliai hivatalos látogatása során Kövér László és Munkhuu Batbayar, mongol kulturális miniszterhelyettes közösen nyitotta meg az első Ulánbátori Magyar Filmnapokat - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

Hírek

Több mint húsz országból negyven alkotást láthat a közönség az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Hírek

Julia Ducournau francia rendezőnő, aki Titán című filmjével két éve elnyerte az Arany Pálmát, és Brie Larson amerikai színésznő, aki A szoba című filmért Oscar-díjat kapott, részt vesz a 76. cannes-i filmfesztivál Ruben Östlund vezette nemzetközi zsűrijének munkájában - jelentették be csütörtökön a szervezők.

Hírek

A legújabb filmek és klasszikus alkotások tekinthetők meg a mozikban és otthon a hétvégén. A Filmio felületén csütörtöktől vasárnapig közönségszavazás útján kiválasztott öt magyar alkotás nézhető ingyen, megnyílik továbbá a Nagylátószög című virtuális kiállítás, mely elsőként ad átfogó képet a magyar film múltjáról.

Hírek

Az online térbe költözik a magyar film napján, április 30-án a magyar film 120 évét bemutató nagyszabású kiállítás, amelynek digitális változatát kedden mutatták be Budapesten.

Hírek

Aktuális társadalmi kérdésekről szóló alkotásokat láthat a közönség az idei LUX filmnapokon, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeznek meg május 9. és 12. között.

Hírek

Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyező rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke - jelentették be a szervezők csütörtökön.

Hírek

Baranyi Benő Zanox - Kockázatok és mellékhatások című mozifilmje meghívást kapott a héten kezdődő Buenos Aires-i BAFICI filmfesztivál versenyprogramjába - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-t.

Hírek

Százhuszonnégy filmet mutatnak be a X. Savaria Filmszemlén, amelyet a Nemzeti Filmintézet támogatásával rendeznek meg május 10. és 12. között Szombathelyen - közölte az MTI-vel csütörtökön a filmszemle főszervezője.

Hírek

Az Ifjúságkutató Intézet reprezentatív kutatásában megkérdezett 18-29 év közötti fiatalok több mint fele fontosnak érzi, hogy magyar gyártású filmeken keresztül ismerje meg a magyar történelmet.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ