Hírek

Madarász Isti Átjáróház című fantasztikus-romantikus filmje nyerte a legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliés-díjat a 41. Brüsszeli Nemzetközi Fantasztikus Film Fesztiválon.

Hírek

Tizenegy kategóriában osztották ki a hatodik alkalommal megrendezett Kovács László-Zsigmond Vilmos-operatőrverseny díjait pénteken este a Pesti Vigadóban.

Hírek

Csütörtökön indul a European Film Challenge első magyarországi fordulója, amelynek résztvevői európai filmek megnézésével és filmélményükről beszámoló készítésével gyűjthetnek pontokat, a nyertesek pedig részt vehetnek a Velencei Filmfesztiválon.

Hírek

Ötven természetfilm, összesen több mint száz órányi, ingyenes vetítés és számos egyéb program várja a közönséget május 19. és 21. között a gödöllői Grassalkovich-kastélyban a 9. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, melynek kiemelt témája ezúttal a vizek állapota lesz.

Hírek

Korszakokat és műfajokat átívelő ünnepi válogatással, kizárólag magyar rendezők munkáival várja a közönséget április 30-án, a magyar film napján az Uránia Nemzeti Filmszínház Budapesten.

Hírek

Rajtunk múlik a jövő címmel rövidfilmversenyt hirdet diákoknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75 éves évfordulóján az ENSZ bécsi Információs Szolgálata - áll a szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hírek

A legjobb európai független drámai játékfilmnek járó díjat nyerte el Szövényi-Lux Balázs Az első kettő című romantikus filmje az Európai Független Filmfesztiválon (ÉCU) Párizsban.

Hírek

Öt magyar film ingyen lesz megtekinthető a Filmión a magyar film napja alkalmából. Kiválasztásukra a Filmintézet online közönségszavazást indított.

Hírek

Hazugságokkal és elhallgatásokkal teli családi vacsora történetét meséli el Hartung Attila rendező második nagyjátékfilmében, amelyet a ráckeresztúri Pázmándy-Brauch kastélyban forgatott Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Mészöly Anna, Tenki Réka, Nagy Márk, Hay Anna és Lengyel Tamás szereplésével - közölte a produkció szerdán az MTI-vel.

Hírek

Szükség van a fiatal tehetségekre a magyar mozgóképszakmában - hangsúlyozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) vezetője a MegaYouth forgatókönyvírói pályázat szakmai napján tartott kerekasztalbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Hírek

Százöt országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi alkotók a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezendő IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra, amely május 19. és 21. között várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Királyi Kastélyban.

Hírek

Idén három operatőr, Balog Gábor, Buglya Sándor és Lugossy István kapja meg a Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjat - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Hírek

Meghosszabbították a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nevezési határidejét, így március 27-én éjfélig lehet regisztrálni a 16. KAFF versenyprogramjába - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Hírek

Aktuális társadalmi kérdésekről szóló alkotásokat láthat a közönség az idei LUX filmnapokon, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeznek meg május 9. és 12. között.

Hírek

Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyező rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke - jelentették be a szervezők csütörtökön.

Hírek

Baranyi Benő Zanox - Kockázatok és mellékhatások című mozifilmje meghívást kapott a héten kezdődő Buenos Aires-i BAFICI filmfesztivál versenyprogramjába - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-t.

Hírek

Százhuszonnégy filmet mutatnak be a X. Savaria Filmszemlén, amelyet a Nemzeti Filmintézet támogatásával rendeznek meg május 10. és 12. között Szombathelyen - közölte az MTI-vel csütörtökön a filmszemle főszervezője.

Hírek

Az Ifjúságkutató Intézet reprezentatív kutatásában megkérdezett 18-29 év közötti fiatalok több mint fele fontosnak érzi, hogy magyar gyártású filmeken keresztül ismerje meg a magyar történelmet.

Hírek

Csaknem négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet október végén rendeznek - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Hírek

Videoklip, LEGO és MobilBalaton kategóriában várják a másfél perces videókat a Cinemira filmes versenyre május 26-ig.

Hírek

Első alkalommal rendezik meg a Little Europe Filmfesztivált a Toldi Moziban április 25. és 27. között, a rendezvényen hét közép-európai játékfilmet és két dokumentumfilmet mutatnak be.

Hírek

Vasárnap estig ingyenesen lehet megnézni a csütörtökön elhunyt Ragályi Elemér által fényképezett Fotográfia, Régi idők focija, valamint Szirmok, virágok, koszorúk című alkotásokat a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming platformján, a Filmión.

Hírek

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ragályi Elemér Kossuth- és Emmy-díjas operatőr, filmrendező, érdemes és kiváló művész - erősítette meg Ragályi Márton az MTI-nek.

Hírek

22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőfi 200 emlékév gazdag kulturális kínálatához a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum, a válogatásban ismert, népszerű alkotások és keveset játszott kuriózumok is szerepelnek, romantikus filmtabló, kalandfilm, parabola, realista hangvételű történelmi filmek éppúgy, mint a rövidfilmek és animációs feldolgozások - tudatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel szerdai közleményében.

Hírek

Teljessé vált a 2023-as Budapest Debut Film Forum programja, amelyet március 27. és 31. között rendeznek meg a margitszigeti Kristály Színtérben - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Nincs könnyebb dolog a világon, mint leszokni a dohányzásról... Én már 137-szer megtettem ezt".
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ