
Hírek
Tavaly világszerte visszaesett a mozik árbevétele, közel 8 százalékkal 23,24 milliárd dollárra a minden idők legjobb bevételét hozó 2004-es évhez képest. Az Egyesült Államokban 6 százalékkal 8,99 milliárdra esett a bevétel - tette közzé a Motion Picture Association of America filmes szakmai szervezet.

Hírek
Julia Jentsch német színésznő is szerepel Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező új, Őfelsége pincére voltam című filmjében, amely Bohumil Hrabal (1914-1997) cseh író pikareszk regényéből készül, s amelyben Jentsch egy szudétanémet tornatanárnőt alakít.

Hírek
A Paris je t'aime (Szeretlek Párizs) címen kollektív filmmel nyitják meg május 18-án a Cannes-i filmfesztivált. Az alkotást filmrendezők sokasága készítette a világ minden tájáról, köztük az amerikai Coen-fivérek és a brazíliai Walter Salles testvérpár.

Hírek
Az Inforg Stúdió a Budapest Film közreműködésével március 23-án mutatja be Halász Péter Herminamező-Szellemjárás című filmjét, mely az idei, 37. Filmszemlén elnyerte a kísérleti kategória fődíját.

Hírek
Kínai nemzeti hősként ünnepelte kedden a pekingi sajtó Ang Leet, a tajvani születésű filmrendezőt, aki a legjobb rendezés Oscar-díját kapta meg a Túl a barátságon című filmjéért.

Hírek
Háromszoros magyar sikerrel zárult a 26. Fantasporto, Portugália legnagyobb filmfesztiválja. Mundruczó Kornél Johanna című művét a zsűri különdíjával, Tóth Orsit a címszerepért a legjobb színésznő díjával tüntették ki Portóban. A „Cinema Húngaro” címmel bemutatott válogatás alkalmából a magyar filmművészet előtt különdíjjal tisztelgett a portói fesztivál.

Hírek
Tom Cruise és volt felesége, Nicole Kidman is a hollywoodi Oscar-díjosztást megelőző, a legrosszabb filmeknek és színészeknek megítélt Arany Málna trófea díjazottjai lettek - más hírességek mellett - a 2006-os évjáratban.

Hírek
Holnap, vagyis március 6-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Andrzej Wajda világhírű lengyel filmrendező. Wajda néhány napja életműdíjat, tiszteletbeli Arany Medve-díjat kapott a berlini filmfesztiválon. A rendező ma is aktív, jelenleg a katyni tömeggyilkosságokról forgat filmet.

Hírek
Egy német bíróság pénteken ideiglenes hatállyal úgy rendelkezett, hogy nem vetíthetik a német mozikban a rotenburgi kannibálról szóló filmet. A filmet a Rotenburg városnév kis megcsavarásával, Rohtenburg címmel vetítették volna, a roh (nyers) szóval utalva arra, hogy mi is volt a rotenburgi eset corpus delicti-je.

Hírek
Octavio együtt él édesanyjával, testvérével és annak feleségével. Szerelmes bátyja feleségébe és utálja fivérét, amiért veri az asszonyt. Elhatározza, hogy megszökteti szerelmét, de ehhez pénzre van szüksége. Egy furcsa véletlen során kiderül, hogy kutyája, Cofi profi harcos és ezt a tehetséget használja fel a szükséges összeg megszerzésére.
Hírek
A filmalkotók szerzői jogainak védelmét kívánja ellátni a már létező szervezetekkel együttműködve a DIGITALFILM Filmalkotók Magyarországi Digitális Jogkezelő Egyesülete - közölte ma a társaság.

Hírek
Március 1-től 8-ig rendezik meg a People in Need Alapítvány az ember jogi dokumentumfilm fesztivált Prágában. A Václav Havel pártfogásának örvendő filmmustrán több, mint száz alkotást mutatnak be a nagyvilág mozgókép-terméséből. A vetítésekhez beszélgetések, mesterkurzusok és workshopok is társulnak.

Hírek
A rossz idő ellenére telt ház előtt vetítették le a hangulatos Via Giulia egyik palotájában található Római Magyar Akadémián Kocsis Tibor verespataki aranybánya-dokudrámáját az Új Eldorádó-t. Az eseményt megtisztelte az olasz filmkritikusok doyene, Mario Verdone, valamint a Római Dokumentumfilm-fesztivál szervezői is.

Hírek
Megkezdődött az 1956-os forradalomról szóló Szabadság, szerelem című magyar film forgatása a Szőnyi úti BVSC uszodában. A vízilabda stadion egy hétre Melbourne-é változott, ott forgatják ugyanis a film egyik kulcsjelenetét, az 1956-os olimpia vízipoló elődöntőjét, a véres szovjet-magyar meccset. Goda Kriszta rendező elmondta, hogy a munka óriási kihívás számára.

Hírek
A héten kerül a mozikba az Odeon forgalmazásában az Akira, ez a klasszikussá vált 1988-as anime. A rajzfilm Otomo Katsuhiro 2000 oldalas mangája alapján készült, melynek első füzete 1982-ben jelent meg, és csakhamar kultikus jelentőségű lett mindenhol a világon, emellett pedig úttörő szerepe van a műfaj európai és amerikai elterjedésében és népszerűségében – hatása többek között a Mátrix-filmeken is érezhető.

Hírek
Ma kezdődik és a hét végéig tart Észak-Európa legrégebbi rövidfilm mustrája, a 36. Tamperei Filmfesztivál. A finnországi rendezvény versenyére - Magyarországról -Kenyeres Bálint Before Dawn-ja és Nagy Dénes Kovács Éva című alkotásai kaptak meghívást.
Hírek
Isabella Rossellini Apám százéves címmel rövidfilmet forgatott Roberto Rossellini, az olasz neorealizmus nagy alakja születésének 100. évfordulójára. Ugyancsak a közelmúltban jelent meg Az apa, lánya és szent lelkek nevében című könyve, amelyet ugyancsak apja emlékének szentelt.

Hírek
Ramón Sampedro egy fiatalkori baleset következtében bénult le, nyaktól lefelé. Több mint két évtizede él ágyhoz kötötten, családja féltő gondoskodásától övezve, és azóta harcol halálhoz való jogáért.
Hírek
– Azoknak a barátainak az oldalán állok, akik kiállnak mellette. Csodálatos dolgokat művelt filmjeivel, a Mephisto remekmű. - nyilatkozta Andrzej Wajda lengyel filmrendező Szabó Istvánról a Berliner Zeitungnak adott interjújában.

Hírek
Zsebfilmfesztivált rendeznek Kanadában, minivásznasat, illetve miniképernyőset mobiltelefonokkal készült filmecskéknek. Az alkotások időtartama legfeljebb egy perc, így a zsűri nem üli szét jobbik felét egy film alatt. Benevezni a világ bármely tájáról lehet április 30-ig, eredményhirdetés május 17-én lesz.

Hírek
Abbahagyta a koncertet és elhagyta a színpadot egy zongorista Chisinauban, miután a nézőtéren egy mobiltelefon formájában váratlan riválisa támadt. A chisinaui koncertterem falai közt zajló elektro-kulturális zenei verseny abszolút győztese a csengésével Nikolaj Petrov zongoristát kétszer is félbeszakító mobiltelefon.

Hírek
Március 5-én 78. alkalommal adják át Los Angelesben az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, közismert nevén az Oscar-díjakat. Néhány érdekesség a díj történetéből:

Hírek
Hónapokig tartó előkészületek után vasárnap megkezdődnek Andy Vajna producer Szabadság, Szerelem című filmjének forgatási munkálatai - közölte az InterCom.
A film különleges emléket készül állítani az 1956-os forradalomnak: a történet '56 októberében-novemberében játszódik párhuzamosan Budapesten és a Melbourne-i olimpián - olvasható a forgalmazó közleményében.

Hírek
Lesújtó pletykák keringenek Los Angelesben: az Oscar Akadémia tagjai állítólag nem is akarták megnézni a Brokeback Mountain – a magyar mozik Túl a barátságon címmel vetítik majd – című filmet, mert visszataszítónak érzeték a két férfi tragikus szerelmi történetének bemutatását.

Hírek
Március 7-én és 8-án 20-órakor nézhetik meg az Andaxszínház: Még távolabb című előadását a MU Színházban. A produkciót Zsalakovics Anikó rendezte.