A halálba táncoltatott leány
Dátum: 2011. május 6., péntek, 12:02
A 42. Magyar Filmszemlén mutatják be Hules Endre és Zsuráfszky Zoltán táncfilmjét. A halálba táncoltatott leány című játékfilmről, amelyet a hétvégén összesen három alkalommal vetítenek, Zsuráfszky Zoltán beszélt.

„Nagy öröm a szakma számára, hogy hosszú idő után végre táncfilm készült, amely persze nemcsak a táncról szól” – hangsúlyozta a Honvéd Táncszínházat is vezető táncos-koreográfus, hozzátéve ugyanakkor: kétségbeejtő helyzet, hogy fiatal táncosai, akik a vásznon is szerepelnek, nem kaptak még ebben a hónapban fizetést.

„Rengeteget dolgoznak havi 60 ezer forintért. Mivel a honvédelmi tárcánál késtek a Honvéd Arts támogatási szerződésének aláírásával, nem utalták át az együttes számlájára a pénzünket” – mondta Zsuráfszky Zoltán, emlékeztetve arra, hogy a táncosok tavaly 64 millió forintos bevételt hoztak az együttesnek.

A filmre visszatérve a táncos-koreográfus elmondta, hogy Garami Gábor (Cinemafilm) producer kereste meg őt Hules Ende elképzelésével. A forgatókönyv elolvasása után Zsuráfszky Zoltán azt kérte, hadd készítse el a témára saját, önálló táncos változatát. A filmes anyagból Vincze Zsuzsa írt librettót, a táncjátékot Ballada - A halálba táncoltatott leány címmel szép sikerrel mutatták be 2008 novemberében.

A színpadi mű egyes tételeit rögzítették, ezekkel a részletekkel kerestek és találtak társproducereket a filmhez Kanadában és Szlovéniában – így készülhetett el a film.

„Együtt választottuk ki a főszereplőket, László Zsoltot, aki a filmbeli koreográfust alakítja, Steve Court, a Magyarországról elszakadt művészt – tehát jórészt saját magát – a rendező, Hules Endre játssza. Melkvi Bea és Zsigmond Emőke, aki csak névrokona a híres operatőrnek, a táncos szerepekben láthatók” – részletezte Zsuráfszky Zoltán.

Mint megjegyezte, már a táncjáték története is tükrözte a film alapkérdését: meddig engedhetünk a csábításnak, mikor válik egy megalkuvó egyezség az ördöggel való táncból haláltánccá?

A film főhőse, Steve, egy táncosból lett impresszárió, aki húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra, ahol öccse továbbra is ugyanazzal a társulattal, ugyanabban a lerobbant stúdióban dolgozik, ahol együtt kezdtek. A két testvér úgy dönt, hogy felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. A múlt árnyai azonban újra kísértenek, amikor Steve elhatározza, hogy elégtételt vesz régi sérelmeiért.

A film operatőrének Zsigmond Vilmost „szerezték meg”, a külső felvételeket ő készítette. „Csodáltam a munkabírását. A próbatermi forgatások idején azonban el kellett mennie egy másik filmhez, így azokat Honti Zoltán fényképezte. A zeneszerző Kiss Ferenc” – tette hozzá a koreográfus.

Zsuráfszky Zoltán természetesen már látta az elkészült alkotást. „Nagyon dinamikusan, mondhatnám ’amerikaiasan’ van megvágva. Azt hiszem, olyan mű jött létre, amely akár Európában, akár a tengeren túl komoly visszhangra számíthat. Számunkra minden esetre rendkívül emlékezetes, jó munka volt” – hangsúlyozta a táncos-koreográfus.

A halálba táncoltatott leányt a 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyprogramjának részeként szombaton és vasárnap láthatja a közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Aforizmák
„Az udvariasság hamis pénz, amelyért valódi értéket kaphatunk. "
Arthur Schopenhauer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ