Párizsban született 1898. november 11-én. Gyermek- és ifjúkorát szülővárosa piacnegyedében töltötte, s ennek emléke később több filmjében is szerepet kapott. Az első világháború idején a francia mentőalakulatnál szolgált, leszerelése után újságíróként és kritikusként dolgozott az Intransigeant és a Paris Journal szerkesztőségében, s dalszerzéssel is megpróbálkozott. A filmmel először 1920-ban, színészként került kapcsolatba, s ekkor vette fel a Clair nevet is. 1922-ben testvére, Henry Chomette, majd Baroncelli mellett dolgozott mint segédrendező. Első önálló alkotása 1923-ban készült Párizs alszik címmel, a párizsi környezetrajz és az ironikus hangvétel mintegy előhangja a harmincas-negyvenes években született nagy alkotásainak.

Ezután avantgardista korszaka következett. Ebből az időből való az 1924-es Felvonásköz, amelyet a modernista francia zeneszerző, Eric Satie balettjének felvonásközi szüneteiben vetítettek. A mű értékét növelte, hogy az egyes jelenetekben feltűntek a rendező barátai, a kor neves képzőművészei: maga Satie, Marcel Duchamp, Francis Picabia és Man Ray. A film egy csapásra az avantgárd vezető egyéniségei közé emelte Clairt, s még Majakovszkij is írt számára forgatókönyvet, amely azonban soha nem valósult meg. Ebben az időben egyébként Clair íróként is bemutatkozott, 1926-ban megjelentette Adamék című regényét, amely az új stílus minden jegyét magán viselte.

A hangosfilm megjelenése az 1920-as években megzavarta, de aztán felismerte, hogy a hang nem feltétlenül teszi tönkre a film művészi hatását, mint azt kezdetben gondolta. Az új technikát is felhasználva készítette el 1930-ban a Párizsi háztetők alatt című filmjét, amelyben - derűs humorral s némi finom érzelmességgel ábrázolva - felvonulnak a francia főváros jellegzetes figurái. Az ezt követő A millió és a Miénk a szabadság című alkotásaiban már kevésbé ötletes a hangtechnika felhasználását illetően, ám a filmek így is nagy sikert arattak. 1934-ben készült el Az utolsó milliárdos című filmje, amelyet antifasiszta hangvétele miatt Németországban és máshol is betiltottak. Ez politikai és anyagi nehézségeket okozott Clairnek, amitől úgy próbált megmenekülni, hogy egy időre Angliába települt. 1936-ban itt készítette el az Eladó kísértet című, világsikert aratott vígjátékát.

Rövid időre visszatért szülőhazájába, de miután a németek elfoglalták Franciaországot, az Egyesült Államokba, Hollywoodba költözött. A környezet rányomta bélyegét művészetére: első amerikai filmje, a New Orleans angyala bukásnak bizonyult. Clair azonban nem adta fel egykönnyen elképzeléseit, s a Boszorkányt vettem feleségül című filmje már egyértelmű siker volt. Ugyanígy kedvezően fogadta az amerikai közönség a Holnap történt című fantasztikus vígjátékát és az Agatha Christie regényét feldolgozó Tíz kicsi négert.

A háború után ismét Franciaországban forgatott, s ekkor született a párizsi éveit és fiatalkorát felelevenítő Hallgatni arany, amelyet művészi végrendeletének is tekintenek. Clair azonban még nem némult el, utolsó korszakában olyan remekművek születtek, mint Az ördög szépsége, Michel Simon és Gérard Philipe felejthetetlen játékával, vagy az első világháború idején játszódó, félig komoly, félig mulatságos A nagy hadgyakorlat.

A rendezés mellett igen termékeny írónak bizonyult, több könyve is megjelent, a már említett Adamék mellett forrásértékű A film tegnap és ma című könyve. Művészetét több szinten is elismerték: a cambridge-i egyetem tiszteletbeli doktora, a londoni Royal College of Arts díszdoktora, a Becsületrend parancsnoki fokozatának birtokosa, 1960-tól pedig a Francia Akadémia tagja volt.

René Clair neve méltán szerepel a halhatatlanok között: újító, kutató és kísérletező hajlama a film úttörőivel rokonítja. Nagyságának titka talán abban is rejlik, hogy munkássága nem merült ki az öncélú, finomkodó és túlzottan intellektuális alkotásban, hanem igazi populáris művészet volt.

(MTIPanoráma - Sarudi Ágnes)