Egy rézműves és egy mosónő lánya volt, anyja legfeljebb abban reménykedett, hogy eladó lesz belőle. Gyermekkora betegségekkel és nélkülözésekkel telt, ennek ellenére tizenévesen már a dán királyi színház kórusában lépett fel Boito Mephistopheles című operájában. Szüleit tizenöt évesen elvesztette, majd színi tanulmányainak megkezdése után nem sokkal terhes lett. A makacs és rendíthetetlen lány nem mindennapi bátorságról tanúságot téve úgy döntött, hogy egyedülállóként is megszüli gyermekét.

1902-től szerepelt színpadon, s csillaga egyre feljebb ívelt: hamarosan a skandináv országokban is ismert lett, s 1910-ben elkészült első filmje, A züllés útján. Az akkoriban divatos erkölcsrajzot későbbi férje, Urban Gad rendezte, Nielsen egy fiatal lányt alakít, aki elhagyja mérnök vőlegényét egy vándorcirkusz szélhámos cowboya kedvéért. Nem sokkal később Németországba szerződött, ahol egész iparágat építettek rá. 1932-ig több mint hetven némafilmet forgatott, s már az elsővel hatalmas sikert aratott. (Néhány cím mutatóba: (A szüfrazsettek, Angyalka, Zapata bandái, Szerelmi ABC). Úgy játszott, mint előtte senki, rendező férjével az elsők között érezték meg a némafilmben rejlő művészeti lehetőséget.

Bár első filmjének operatőre nem akart vele dolgozni, mondván hogy nem filmvászonra való, vonásai a filmvásznon csodálatos módon megváltoztak. A kamera szerette Nielsen klasszikusan szépnek nem mondható arcát, mélyen ülő szemeit, magasra húzott vékony szemöldökét, szája sarkában a tragikus ráncokat s kékes-fekete haját, erotikus kisugárzása pedig megbolondította a férfiakat. Amikor szenvedélyt vagy szenvedést ábrázolt, nem teátrálisan tette, ahogy elődei: nem tárta szét karjait, nem szegte hátra fejét és nem forgatta a szemeit: takarékoskodott a gesztusokkal, a tragédiát egész lénye, mélyen átélt játéka és mimikája tükrözte. Később őt nevezték Marlene Dietrich és Greta Garbo szellemi elődjének, utóbbi azt mondta róla: mindent ő tanított meg nekem, amit most tudok.

Asta Nielsen volt a filmtörténet első igazi nemzetközi sztárja, szexbálványa, a végzet asszonya. Maszkszerű, fehérre sminkelt arcával, feketén árnyalt szemével új típust teremtett. Ő volt az első, aki válogatott a szerepek között, de így is játszott vígjátékban, drámában, modern és klasszikus témájú történetben. Volt bájos bakfis, meg nem értett szenvedő asszony, elzüllött, kihívó prostituált, emancipációért küzdő harcos szüfrazsett egyaránt: de mindig mélyen és szenvedélyesen érző nőket alakított, akik számára a szerelem konfliktusokkal teli és tragikus. Színészi képességeit mutatja, hogy 35 évesen is 12 éves fruskát játszott.

Talán leghíresebb alakítása a Hamlet címszerepe 1921-ben, ez nem annyira a Shakespeare-dráma, mint inkább az eredeti Hamlet-monda filmi feldolgozása. „Hajtsátok meg előtte a zászlókat, mert összehasonlíthatatlan és utolérhetetlen" - írta Balázs Béla, miután haldokló Hamletként látta. Több Strindberg-, Ibsen-, Stendhal-mű filmváltozatának volt a főszereplője, így többek közt volt Júlia kisasszony, Hedda Gabler, vagy Vanina Vanini.

Nem kereste a népszerűséget, a média tolakodó kíváncsiságától féltve őrizte önmagát és családját, s nagyon szenvedett attól, hogy berlini éveiben nem sétálhatott nyugodtan az utcán. Élete a műtermek és a szállodai szobák között zajlott, kapcsolatai a szűk szakmára korlátozódtak. A hangosfilm megjelenésével visszavonult, bár hangját megőrizte egyetlen hangosfilmje, az 1932-ben készült Lehetetlen szerelem.

Asta Nielsen ifjú korától tevékenyen és céltudatosan élt. Politikai nézeteit soha nem titkolta, s amikor a nácik jutottak hatalomra, nemcsak a filmes pályát hagyta el, de Németországot is, hiába ajánlotta fel neki a mindenható propaganda-miniszter Goebbels önálló stúdióra vonatkozó ajánlatát. Koppenhágába visszatérve textil kollázsokat kezdett készíteni, s több nagy szerepe jelmezeit áldozta fel gondolkodás nélkül egy-egy motívumhoz.

Öt házassága volt, utoljára 88 évesen egy nála 18 évvel fiatalabb dán műkereskedőhöz ment férjhez, akivel boldogan élte utolsó éveit. 90. születésnapján királynőként ünnepelték, s a dán főváros városházának nagytermében rendeztek kiállítást tiszteletére. Bár az vallotta, hogy „A hírnév homokba írt szó", neve áruvédjegy lett, egyebek között cigarettát és parfümöt forgalmaztak vele.

A némafilmkorszak „legelragadóbb személyiségének" szépsége Apollinaire-t is megragadta, aki „részeges látomásánk és a magányos ember álmának" nevezte. Asta Nielsen 1972. május 25-én halt meg Koppenhágában egy tragikus baleset következtében.

Emlékét híres szerepei, filmjei és saját művei mellett a róla készült alkotások - köztük Péreli Zsuzsa gobelinjei - őrzik. A hallgatag Asta A hallgatag múzsa címmel írta meg visszaemlékezéseit, 1967-ben rövidfilmet forgattak vele, 2003-ban pedig dokumentum portréfilm készült róla. Utóbbi alapjául az a beszélgetés-sorozat szolgált, amit egy fiatalember vett fel magnóra titokban, akit az idős asszony bizalmába fogadott, és akivel éjszakánként telefonon beszélgetett.

(MTI-Panoráma - Perge Zita Sajtóadatbank)