Pasolini kettős arca
Dátum: 2005. november 7., hétfő, 16:58
Harminc éve gyilkolták meg Pier Paolo Pasolinit. Halálának körülményei ma is rejtélyesek. Állítólagos gyilkosa nemrég feltűnt az olasz médiában, óriási publicitás előtt ismételve el, amit sokan már a halál pillanatában sejtettek: Pasolinit nem ő, hanem bérgyilkosok ölték meg 1975 novemberében. Három esőköpenyes gyilkosról beszélt, akik mögé sokan az olasz szélsőjobboldalt, az elkötelezetten progresszív rendezőt és publicistát régóra halállal fenyegető politikai erőket képzelik oda. Így volt, vagy sem, talán sohasem tudjuk meg.

Pasolini nagysága független halálának körülményeitől, életműve akkor is méltó a tiszteletünkre, ha esetleg mégsem politikusok által felbérelt gyilkosok, hanem egy primitív köztörvényes bűnöző végzett vele.


Pasolini a huszadik század egyik legsokoldalúbb művésze volt.
Költőként és íróként több tucat könyvet publikált, s olasz tisztelői ma is elsősorban poétaként emlékeznek rá. Harcos publicista volt, aki Adyhoz hasonló indulattal és patriótizmussal ostorozta az olasz társadalom korruptságát, bűnös hajlamait, jóra való restségét. Tudósa volt az olasz, a latin és több, szinte elfeledett újlatin nyelvnek. Tehetségesen festett, írt drámákat és filmforgató-könyveket, színészként is megmutatta magát. A nagyvilág elsősorban mégis filmrendezőként ismerte meg. 

                    

Harminckilenc éves korában forgatta első saját filmjét, s ötvenhárom éves korában érte a kegyetlen halál. E rövid tizennégy esztendő alatt nagyjából ennyi filmet forgatott. Filmjei ma is népszerűek. Ugyanúgy feltűnnek a kereskedelmi televíziók éjszakai műsoraiban, mint a művészmozikban és az egyetemi filmklubokban.

                           

Egyik első munkája, a több rendező által forgatott Rogopag A túró című epizódja egy Krisztus-film forgatásán készült. A szegény statiszta telezabálja magát, s meghal a keresztfán. Az olasz bíróság vallásgyalázásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a rendezőt. Szerény jele ez annak, hogy a szellem embereinek nem csak az úgynevezett „kommunizmusban” volt oka tartania a hatóságoktól. Míg a túró egy evangéliumi film forgatásának paródiája, a Máté evangéliuma komoly és megrendítő bibliai film. Egy katolikus lelkész és teológus úgy nyilatkozott a filmről, hogy benne Pasolini magánéletétől és politikai nézeteitől függetlenül megjelenik a szentség. Míg egy giccses szentkép, legyen bár festője apáca vagy szentéletű öregember, csak értéktelen kacat.

                          

A Máté evangéliuma, nem sokkal a vallásgyalázás ügyében kirótt bírói ítélet után, elnyerte a velencei fesztivál katolikus zsürijének a díját. Az olasz katolicizmus maga is megosztott, a bigott fundamentalizmus mellett jelen vannak benne azok is, akik értik és tisztelik Pasolini nagyon rendhagyó, de ihletett viszonyát a krisztusi tanításhoz. A Máté evangéliuma és A túró: a szentség és a szentség kifigurázása, az éteri szépség és a vérbő, naturális humor. Mindez Pasolini kettős arca, de egyben a dél-európai kultúra sajátja is. Európa északi, zordabb tájain ez a két világ, a magas kultúra és a közönséges humor nem keveredik egymással.

Talán legcsodálatosabb filmje, a Teoréma – melyet éveken át vetítettek a hajdan volt budapesti Filmmúzeumban – a kapitalista társadalom legmélyebb titkát tárja fel tantételszerű egyszerűséggel és megindító tisztasággal. A sematikus regények és a dogmatikus szónoklatok mindig csak a kizsákmányoltak, a legszegényebb rétegek, a proletárok nyomorúságáról szólnak. Holott a kapitalista osztálytársadalom, a profit uralma magukat a nyerteseket, a polgári rétegeket is elnyomorítja lelkileg. Őket is megfosztja az emberi teljesség megélésétől, amit az anyagi javak egy idő után nem pótolhatnak. Az ő életük kiüresedése és céltalanná válása is tragédia, nem csak a hajléktalanok számkivetettsége.

Azt hiszem, azóta sem láttam fontosabb filmet. A kereszténység és a marxizmus leglényegesebb közös tanítását, az ember felszabadításának kísérletét senki másnak nem sikerült ilyen egyszerűen, közérthetően és megejtő szépséggel megjelenítenie. A milánói nagypolgári családot meglátogató, minden erőltetett utalás nélkül Krisztust idéző idegen a szeretet és a szexualitás nyelvén igyekszik kiszabadítani eltorzult életük ketrecéből a család tagjait. Az apát, a gyönyörű és egzotikus Silvana Magnano által játszott anyát, fiú- és leánygyermeküket. De a gazdagok már annyira beleszédültek a burzsoá viselkedésmód mókuskerekébe, hogy képtelenek kilépni a váratlanul felkattantott nyíláson. Múltjukkal talán tudnának szakítani, de soha többé nem találhatnak vissza egyszerű emberi lényegükhöz. Ez csak a cselédlánynak sikerül, aki elég szegény és tudatlan ahhoz, hogy önreflexiók nélkül adja át teljes egyéniségét a megváltó és felszabadító kegyelemnek. A cselédlány ösztöneivel még érti, amire a művelt polgárok már süketek és vakok. Ebben az értelemben a gazdagok az áldozatok, míg a szegényeknek még van esélyük kiszabadulni a fogyasztói társadalom ketrecéből.

Hegyi Gyula

Mint már arról korábban is beszámoltunk: november 1-27-ig Budapesten  programsorozatot láthatnak Pasolini halálának 30.évfordulója alkalmából. A rendezvény fővédnöke Hegyi Gyula, az Európai Parlament Kulturális Bizottságának tagja. (a szerk.)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ