Július 10-én lesz hetvenéves Dresch Mihály, a hazai dzsesszélet megkerülhetetlen alakja, szaxofonművész, a népzenét és a dzsessz elemeit ötvöző etnodzsessz kiemelkedő hazai képviselője. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:

Pénteken a résztvevő együttesek felvonulásával kezdődik a jubileumi, tizenötödik Martin György Néptáncfesztivál Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával folytatódhat a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével - tájékoztatta a NFI az MTI-t.

Megkezdődött szombaton a 79. Avignoni Színházi Fesztivál, amelynek nyitóelőadása Marlene Monteiro Freitas Zöld-foki szigeteki koreográfusnak Az Ezeregyéjszaka meséi által ihletett Nôt című táncelőadása a franciaországi városban rendezett seregszemle fő helyszínén, a Pápai palota díszudvarán.

Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetében - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

Felavatták Nagy László szobrát a költő születésének centenáriuma alkalmából a Hungarikum Ligetben, Lakiteleken pénteken.

A nyugat-csehországi Karlovy Varyban péntek este ünnepélyes keretek között megnyílt az 59. nemzetközi filmfesztivál, Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmszemléje.

A nyár egyik legnagyobb táncházas eseménye több tánctéren, közreműködő táncegyüttesekkel az Aurevoir koncertje után, hajnalig!

5. Európai Art Mozi Nap - November 8-án világszerte az art mozikban!
További partnereink megtekintéséhez kattintson a nyilakra!
Partnereink
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ A nevetés bölcsebbé tesz minket, mint a bosszankodás."
Gotthold Ephraim Lessing
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ