Az évtized kedvenc könyvei
Dátum: 2010. május 21., péntek, 8:24
Klasszikusok és friss művek egyaránt szerepelnek az évtized legjobb könyveinek kiválasztására indított Aranykönyv szavazás nyertesei között.

Mint azt az esemény sajtókommunikációjáért felelős ügynökség csütörtökön, az eredményhirdető gála napján az MTI-vel közölte, egymillió szavazat érkezett az öt kategóriában meghirdetett versenyre. A közönség a gasztronómia, gyermek- és ifjúsági irodalom, a szépirodalom, az ismeretterjesztés és a szórakoztató irodalom kategóriákban jelölhetett és szavazhatott az évtized kedvenc könyveire. A www.libri.hu oldalon a közönségszavazás május 9-én zárult le.

"A szavazás eredménye teljes mértékben a közönség döntését tükrözi. A versenyt kiíró cég csak a kategóriákat alakította ki előre, azok megtöltéséről már a közönség gondoskodott. Így fordulhatott elő, hogy néhány könyvet a közönség több kategóriában is jelölt" - olvasható a közleményben.

A szépirodalmi kategóriában a hazai szerzők között Szabó Magda Abigél című könyve nyert. A közönség szavazatai alapján második lett Örkény István Egyperces novellák című kötete, míg a harmadik helyre Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve futott be.

A külföldi szépirodalom kategóriában a legnépszerűbb Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye lett, második Gabriel García Márquez Száz év magány című műve, harmadik pedig George Orwell 1984 című munkája.

A szórakoztató művek között a magyar szerzők kategóriájában Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című regényére szavaztak a legtöbben, a második legnépszerűbb Müller Péter Szeretetkönyve, a harmadik pedig Vavyan Fable Mesemaratonja.

A külföldi szórakoztató olvasmányok között Tolkien Gyűrűk ura-trilógiája lett a nyertes Stephenie Meyer Twilight - Alkonyat című vámpírregénye és Dan Brown A da Vinci-kód című regénye előtt.

Az ismeretterjesztő könyvek kategóriájában a magyar szerzők közül Szerb Antal munkája, A világirodalom története kapta a legtöbb szavazatot, második Popper Péter A belső utak könyve című munkája, a harmadik pedig Ranschburg Jenő Szülők könyve - A fogantatástól az iskolakezdésig című kötete lett.

A külföldi ismeretterjesztő könyvek közül az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz (Steven Ray Schneider) című kötet győzött Charles Darwin A fajok eredete - Természetes kiválasztás útján című munkája és Allan Pease Testbeszéd - Gondolatolvasás gesztusokból című kötete előtt.

A magyar gyermekkönyvek között Fekete István Vukjára érkezett a legtöbb szavazat, második helyre került Molnár Ferenc regénye, A Pál utcai fiúk, míg a harmadik legnépszerűbb Fazekas Anna Öreg néne őzikéje című meséje lett.

A külföldi gyermekkönyvek között a Harry Potter és a bölcsek köve, J. K. Rowling varázslómeséje bizonyult a legnépszerűbbnek Saint-Exupéry klasszikusa, A Kis herceg és a Twilight - Alkonyat előtt.

A magyar gasztronómiai kiadványok kategóriájában Frank Júlia 4000 ezer receptet tartalmazó Óriás szakácskönyve győzött Horváth Ilona Szakácskönyve és Stahl Judit Gyorsan, valami finomat című könyve előtt.

A külföldi szakácskönyvek között Jamie Oliver kötete, a Jamie természetesen - 100 recept a kertemből című munkája a legnépszerűbb Christine France Nagy csokoládé enciklopédiája és Gordon Ramsay Ízek bűvöletében című könyve előtt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben.
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ