Michel Houellebecq kapta a Goncourt-díjat
Dátum: 2010. november 8., hétfő, 16:04
Az egyik legismertebb francia kortárs író, Michel Houellebecq kapta meg hétfőn a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t La carte et le territoire (A térkép és a felségterület) című regényéért.

A negyven nyelvre lefordított szerzőnek - akinek eddig 3 millió példányban keltek el a világon a művei - ez az ötödik regénye, de már az előző hármat is jelölték a Goncourt-ra.

A sokáig a francia irodalom fenegyerekének számító Houellebecq-nek a korábbiaknál kevésbé reménytelen és klasszikusabb könyvével ezúttal egyöntetűen sikerült meghódítania az irodalmi életet és a nagyközönséget is.

A több mint száz éves hagyománynak megfelelően a párizsi Drouant étteremben ülésező zsűri bejelentése szerint 1 perc 25 másodperc alatt 7 igen szavazattal 2 nem ellenében döntött Houellebecq regénye mellett.

"Nagyon boldog vagyok. Remélem, hogy nem okozok majd csalódást mindazoknak, akik ennek a díjnak köszönhetően fognak engem először olvasni, és elégedettek lesznek ... Jó kezdet lesz, mert ebben nincsenek olyan bonyolult témák, mint például az Elemi részecskék tudományos része volt. Ez a kevésbé erőszakos témaválasztásból fakad, az én írásmódom igazán nem változott" - mondta a bejelentés követően néhány perccel a helyszínre érkező díjazott.

A Flammarion kiadó gondozásában megjelent A térkép és a felségterület - amely eddig több, mint 130 ezer példányban kelt el Franciaországban - főhőse Jed Martin, egy régi Michelin-térképek fényképezésével foglalkozó sikeres művész. A regény részben a párizsi művész-, illetve médiavilág paródiája, amelyben számos híresség, írók, televíziós műsorvezetők saját nevükön szerepelnek. A regényben Houellebecq saját maga karikatúráját is kegyetlenséggel rajzolta meg: az iszákos, rosszul öltözött kétes hírű író, "aki kevésbé bűzlik, mint egy hulla" és "vén agyongyötört betegre" hasonlít, szadista gyilkosság áldozata lesz.

A magyar változatot Tótfalusi Ágnes fordításában 2011 áprilisában, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenteti meg a Magvető Kiadó, amely Michel Houellebecq korábbi műveinek magyar fordítását is gondozta.

A szerző az elmúlt hetekben valóságos kampányt folytatott a díjért a francia médiában, ahol teljesen új, provokációtól mentes oldaláról mutatkozott meg. Első regénye 1994-es megjelenésekor még félénk és depressziós fiatalemberként, de igazi provokátorként robbant be a francia közéletbe: a "reménytelenség professzorának" is nevezték a modern ember abszolút magányosságát, valamint érzelmi és szexuális nyomorát klinikai pontossággal bemutató írót. Később, 2001-ben A csúcson című művéért iszlámellenességgel is megvádolták, de már 1998 óta, az Elemi részecskék megjelenése óta esélyes volt a Goncourt-díjra.

A másik legjelentősebb francia irodalmi díjat, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-t a zsűri Virginie Despentes Apocalypse bébé (Apokalipszis bébi) című regényének ítélte oda. A filmrendezőként is ismert írónő iróniával teli szatirikus műve - amely a Grasset kiadó gondozásában jelent meg - egy Párizs és Barcelona között játszódó kortárs detektívregény keretében mesél el egy leszbikus románcot.

 



(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ