Jászai Mari-díjas művészé a VersFesztivál fődíja
Dátum: 2011. október 18., kedd, 7:30
Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész nyerte el a 13. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál fődíját – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete közleményében.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulati tagjának a prózai versszínház kategóriájában, az "Uram, nem látta Magyarországot?" című pódiumi estjéért ítélte oda a szakmai zsűri az idei Kaleidoszkóp-díjat. A fődíj mellett egy különdíjat is elnyert a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a Budapesten tartott VersFesztiválon.

Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje október 13-án indult, s több tucat versszínházi, verszenei és versmondó előadást nézhetett meg a közönség hazai és határon túli társulatoktól, zenekaroktól és egyéni előadóktól.

A zsűriben helyet foglalt Bencze Ilona, a Madách Színház Jászai-díjas színművésze, Solténszky Tibor dramaturg, rendező, a Színházi Dramaturgok Céhének elnökhelyettese, Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Pataki András, a Forrás Színház igazgató-főrendezője és Bíró Zsolt újságíró, a zene.hu főszerkesztője.

Kaleidoszkóp-díjat kapott zenés versszínház kategóriában a Dunaszerdahelyről érkező Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész, "Jöttünk külhonból" című estjükért, a verszenei koncertek sorában pedig a komárnoi Kor-Zár együttes vitte a pálmát. A vers- és prózamondás legjobbjaként Kató Hajnalka emelhette a díjat szimbolizáló szobrot a magasba.

A díjakkal több millió forintos promóció jár a port.hu, a zene.hu, a vers.hu, a Versrádió és a mymusic jóvoltából, de többen kaptak pénzjutalmat, szervezett fellépési lehetőséget, wellness hétvégét, könyvkülönlegességeket és szakmai továbbképzést is különdíjként.

Számos különdíjat is kiosztottak a zsűri. A Bodolay Géza rendezésében színre vitt "Színes tinták" című versszínházi előadásért a Móricz Zsigmond Színház társulata, Latinovits-emlékestjéért Pálfy Margit színművész, a Szőlőszem című Petőfi-versszínházi előadásáért Turek Miklós, a Johanna második halála című tragikomédiáért a losonci Kármán József Színház, az Érzelmi jojó című verses performanszért pedig a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete kapott díjat. Müller Zsófia, a Kármán József Színház művésze a címszerep alakításáért színészi különdíjban részesült.

A vers- és prózamondók között különdíjas lett Lakatos Lili, Nagy Gábor, Dobos János Tamás, Varga Döníz, Horváth Marin, Ujvári Bors Benedek, Kardos Petra, Hári Viktória és Csendes Barbara. A verszenei kategóriában Kuncz László és Sztankovits Béla vehetett át különdíjat a Ki vagyok én? című Petőfi-önarcképekre épülő előadásáért.

A díjátadó gálaesten Gerendás Péter és a Kávészünet zenekar először lépett együtt színpadra. A hivatásos művészeket képviselve Tallós Rita színművész mondott verset, Bakos-Kiss Gábor énekelt, Kinizsi Ottó, a Versmondók kreatív alelnöke és Lutter Imre fesztiváligazgató pedig a zsűri társaságában adta át a közel 6 millió forintra rúgó díjsorozatot. Bella István Kossuth-díjas költőre, a fesztivál fővédnökére a fellépők és a főszervező Magyar Versmondók Egyesülete személyes történetekkel emlékezett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ