A könyvnek az a jó, ha olvassák
Dátum: 2005. december 5., hétfő, 14:11
A könyves szakma ismét összegyűlik a „cívis városban”. Az elmúlt évi – büszkén állíthatjuk – sikeres rendezvénysorozatunk után az idén újra (december 8-tól 10-ig)megrendezik a Debreceni Könyvszemlét. Az egyetem főépületében, a díszudvaron több mint ötven standon állítják ki és árusítják könyvkiadók és könyvkereskedők nemes portékájukat. Ismét alkalom nyílik rá, hogy felolvasások, könyvbemutatók, dedikálások keretében szerzők és olvasók közelebb kerüljenek egymáshoz. Debrecen városa, az Alföld szerkesztősége és a Jelenkor Kiadó támogatásával a II. Debreceni Könyvszemle díszvendége Nádas Péter. Az idei rendezvény másik kiemelt programja az Örkény István-életműsorozat bemutatása.

                            PROGRAMOK

2005. december 8. (csütörtök)

10 óra              A standok nyitása

10 óra              A Térképvilág Kft. bemutatója

                        Nagy Világatlasz

                        Helyszín: Aula

1030 – 18 óra   A Nagy Könyv kampányfilmjeinek vetítése

   Szavazási lehetőség a döntőbe vigaszágon visszajuttatható könyvekre

                     Helyszín: az Egyetemi Könyvtár előcsarnoka

11 óra           A II. Debreceni Könyvszemle ünnepélyes megnyitója

A kiállítást megnyitja: Kósa Lajos, Debrecen MJV polgármestere és Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora

Helyszín: Aula

12 óra      A Palatinus Kiadó bemutatja az Örkény István életműsorozatot

A sorozat új kötete: Örkény István Elsárgult kéziratok

A rendezvényen részt vesz D. Szabó Mária, a Palatinus Kiadó vezetője, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye, az Örkény-hagyaték gondozója, és Háy János író.

Helyszín: Aula

13  óra    A Cartographia Kft. könyvbemutatója

Kereszty Péter A környezet- és természetvédelem első iskolai atlasza

Helyszín: XII. terem

14 óra     Emlékezés Kiss Tamásra, a nemrégiben elhunyt debreceni költőre

A költő megzenésített verseit fia, Kobzos Kiss Tamás adja elő

A Debrecen Televízió portréfilmjének vetítése

Helyszín: X. terem

1530 óra    A Palatinus Kiadó könyvbemutatója

Háy János Xanadu című kötetét bemutatja: Keresztury Tibor

Helyszín: Aula

16 óra         Dobos István Az én színrevitele című könyvének bemutatója

                        A kötetet bemutatja: Gorilovics Tivadar

                        Helyszín: IX. terem

1630 óra     Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című művéből készült összeállítást Rátóti Zoltán színművész adja elő

                        Helyszín: Aula

17 óra     S.Varga Pál A nemzeti költészet csarnokai. A nemzeti irodalom fogalmi rendszerei a 19. századi magyar irodalomtörténeti gondolkodásban című könyvének bemutatója

                   Helyszín: IX. terem

18 óra          A Nagy Könyv

Beszélgetés Gerlóczy Mártonnal,  A kis herceg kampányfilmjének „Arcával”.  Moderátor: Pogány Emese

Helyszín: Aula

2005. december 9. (péntek)

1030 óra          A Palatinus Kiadó könyvbemutatója

Goretity József Töredékesség és teljességigény című kötetét bemutatja

M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó főszerkesztője

Helyszín: XI. terem

1130 óra     A Műszaki Könyvkiadó előadása

                  A kétszintű érettségi első évének tapasztalatai

Előadó: Demeter László üzletágvezető

Helyszín: XI. terem

1130 óra           A Nagy Könyv

Beszélgetés Kovács Ákos zenésszel, az 1984 című regény kampányfilmjének „Arcával”.

Moderátor: Goretity József

Helyszín: Aula

1230 óra     A Déri Múzeum kiadványainak bemutatója

A Déri Múzeum frissen megjelent történeti, családtörténeti, néprajzi, irodalomtörténeti és régészeti kiadványait, valamint 2004. évi évkönyvét bemutatják a szerzők és a szerkesztők: Dani János, Koticsné Magyari Márta, Lakner Lajos, Nyakas Miklós, Pozsonyi József, Szabó Anna Viola és Szekeres Gyula.

                        Helyszín: X. terem

1230 óra    Zilahy Péter olvas fel Ablak - Zsiráf című, 18 nyelvre lefordított könyvéből és új írásaiból

                        Helyszín: XI. terem

               
4 óra   „Regényünnep”

A II. Debreceni Könyvszemle díszvendége: Nádas Péter, Kossuth-díjas író

Debrecen MJV Önkormányzata, az Alföld folyóirat, a Jelenkor Kiadó és a Debreceni Könyvszemle közös rendezvénye

     A beszélgetést vezeti: Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója

      Helyszín: Aula

15 óra     A Bábel Könyvkereskedés előadása

Az Express Publishing és a Scholastic Mary Glasgow Magazines angol kiadók bemutatkozása

Az Express Publishing tankönyvei az új érettségire való felkészítés illetve a nulladik évfolyam tükrében

Előadó: Szilágyiné Major Judit, teacher trainer - school advisor

Helyszín: XI. terem

16 óra    A Nap Kiadó könyvbemutatója

In memoriam Örkény István. Tengertánc

Buda Ferenc Árapály (Új versek)

Kiss Gy. Csaba A haza mint kert (Magyar Esszék)

Közreműködnek Buda Ferenc, Domokos Mátyás, Görömbei András, Kiss Gy. Csaba

Helyszín: Aula

17 óra    A litera.hu internetes irodalmi folyóirat bemutatkozása

                        A litera.hu szerzője, a szerkesztőség vendége, drMáriás szaxofonon játszik

                        Helyszín: az Egyetemi Könyvtár előcsarnoka

19 óra              „Azt meséld el, Pista!” – Örkény István az életéről

Elmondja: Mácsai Pál

                        Az író saját szavaiból színpadra állította: Bereményi Géza és Mácsai Pál

                        Helyszín: Auditórium Maximum

2005. december 10. (szombat)

9 óra                Ingyenes filmvetítés: Harry Potter és az azkabani fogoly

                       Helyszín: Auditórium Maximum

1130 óra        Találkozás Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter-regények fordítójával

                        Helyszín: Auditórium Maximum

1030 óra           Nyulász Péter Zsubatta!  című mondókás könyvének bemutatója

                        Moderátor: Lévay Botond

Helyszín: XI. terem

12 óra              A Nagy Könyv

Az olvasást népszerűsítő játék befejező szakaszáról Békés Pál író, A Nagy Könyv ötletgazdája és Lévai Balázs televíziós szerkesztő beszélget

Helyszín: XI. terem

14 óra          A Bibliából fakadó jövőformáló erők - A Magyar Bibliatársulat és a Református Kálvin Kiadó könyvbemutatója

Fabian Vogt Isten hozott a Bibliában - útikalauz a Szentíráshoz és Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára Az eljövendő világ erejével e világban - János apostol leveleinek magyarázata című könyvét Tarr Kálmán, a Kálvin Kiadó igazgatója mutatja be

Helyszín: XI. terem

15 óra     A József Attila évad keretében Tverdota György irodalomtörténész előadása              Helyszín: Auditórium Maximum

16 óra      József Attila megzenésített verseit a Székely Műhely zenekar adja elő

                        Helyszín: Auditórium Maximum

19 óra    A II. Debreceni Könyvszemle záró rendezvénye:

a Sol Oriens kórus 15 éves jubileumi koncertje

Helyszín: Aula


DEDIKÁLÁSOK

December 8. (csütörtök)

14 – 15 óra   Hit Gyülekezete Kiadó standja

Bayer Friderika dedikálja Gospel című CD-jét

1430 – 1530  óra     Palatinus Kiadó standja

 Háy János dedikálja Xanadu című új kötetét és korábbi könyveit       

1430 – 1530              Líra és Lant standja

                               Keresztury Tibor dedikálja könyveit

1530 – 1630               Líra és Lant standja

                                Grecsó Krisztián dedikálja Isten hozott című új könyvét és beszélget olvasóival.

December 9. (péntek)

10 óra                Palatinus Kiadó standja

                       Goretity József dedikálja Töredékesség és teljességigény című kötetét

11 óra                 Jelenkor Kiadó standja

                           Aczél Géza dedikál

12 – 13 óra           Hit Gyülekezete Kiadó standja

                            Pajor Tamás dedikálja Önök Érték című CD-jét

15 – 16 óra           Nap Kiadó standja

                            Buda Ferenc és Kiss Gy. Csaba dedikál

15 órától                Nézőpontok Kiadó standja

                            Nemere István dedikálja Időhajó című könyvét

1530  – 18 óra        Gold Book Kft. standja

                             Dr. Drábik János dedikál

1530  órától             Jelenkor Kiadó standja

                             Nádas Péter dedikál

17 – 18 óra             Nap Kiadó standja

                              Buda Ferenc és Kiss Gy. Csaba dedikál

December 10. (szombat)

11 – 12 óra        Palatinus Kiadó standja

Békés Pál dedikálja A bűntárs című kötetét

1130 – 1230   óra           Sziget Könyvesbolt standja

Nyulász Péter dedikálja Zsubatta! című mondókás könyvét

(Móra Kiadó)

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

További információ:

Debreceni Nyelviskola Kft. 4026 Debrecen, Zúgó u. 6/b. Tel.: 52 / 537 – 357

E-mail: info@konyvszemle.hu             
www.konyvszemle.hu

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ