A vers kategóriában Bakos András költeményeit ismerték el. Az ő írásaiból kitűnik, hogy érzi: szükség van az elfeledettnek tűnő lírára. Ahogy Lator László megjegyzi, „ha ez erőlködés nélkül, szinte csak úgy magától bejön, a szándékosan színtelen történet megsúlyul. …A költő nem emeli fel a hangját. Dallamtalanul, fakón zárja a verset, mégis el tudja hitetni, hogy valami fontos, életreszóló dereng a vers felszíne alatt.”

A tanulmányírók közül Musto István bizonyult a legjobbnak. Ő azzal vívta ki Vitányi Iván, méltatója dicséretét, hogy Langyos euroesőre várva című tanulmányával azt az illúziót próbálja szétrombolni, hogy uniós tagságunkkal egy új önáltatás, csodavárás jelent meg a honi gondolkodásban, mégpedig az, hogy Európa majd mindent megold helyettünk. Pedig a pénz semmi, ha nem társul produktivitással. Nem akarja, hogy egy reális cél ürügyén újabb önáltatásba meneküljünk.

Sándor Erzsi prózája ugyancsak kivívta a műfajában elsőnek járó elismerést. Bächer Iván méltatása szerint – annak ellenére, hogy a szerző talán nem is író – történetét profi eszközökkel vetette papírra, egyszerűen, lendületesen, élvezetesen, szépen.

Az interjúírás legjobbjának Bugyinszki György bizonyult. Domány András azt emeli ki vele kapcsolatban, hogy tájékozott, és akkor szól közbe, amikor kell. Nem kerüli meg a kényes témákat, van határozott véleménye – amit ki is mond –, de nem próbálja háttérbe szorítani a nyilatkozót.

A képzőművészek közül Losonczy Istvánt díjazták. Alkotásait Kovács Péter a vigasz képeinek nevezi. Munkáinak szigorú pontossága egyfajta vigaszt is tolmácsol; reményét annak, hogy talán még sincs minden elveszve, hogy ma is, nekünk is van „tovább”.

Almási Miklós (képünkön) bizonyult a legkiválóbb kritikusnak. Békés Pál szerint az ő tollából jelent meg a legtöbb emlékezetes kritika.  Mint írja, Almási Miklós egészen egyéni módon vegyíti a tárgyilagosságra törekvő szakbírálatot és a szubjektív publicisztikát. Ez az elegy olykor lenyűgöző, máskor talán irritáló, de az biztos, hogy nem hagyja hidegen az olvasót sem a bírált mű, sem a bíráló iránt. „Pontos megfigyelései, populáris nyelvezete azzal az élménnyel ajándékozzák meg az olvasót, hogy a szerteágazó érdeklődésű szerző, aki  a viszonylag könnyen emészthető kultúrtörténeti művektől a legbonyolultabb (legalább is annak tetsző) társadalomtudományi opusokig terjedő skálán szemléz, bevezeti egy-egy ismeretlennek látszó területre, melyet körülvesz a szaktudomány és –nyelv szögesdrótja, éppen csak az nincs kiírva: zsargonnal őrzött terület, belépni tilos!, és rámutat a tárgyára: azért nem olyan nagy ügy ez, hanyatt ne essünk már.” Írásainak  szellemi háttere mindig a ráció-tradíció.

Nívódíjas lett Békés Pál is, a publicisztika műfajában. Méltatója, Farkas Zoltán Egyetlen érvet hoz föl mellette: hozzá Békés írásai állnak a legközelebb.

Takács Ferenc kapta a Mozgó Világ szerkesztőségének különdíját. Az irodalomkritikusról P. Szűcs Julianna, a folyóirat főszerkesztője ír: Takács Ferenc „valamennyi megcsodált regényszerkezetet szerelmesen szétszerel, majd újra összerak – föltéve persze, ha legalább egy icipicit hasonlít saját rögeszméjéhez, Joyce Ulysseséhez –, és minden praktikus kombinációt csípőből agyonlő, megnyúz, szétharsog, föltéve, ha ahhoz egy szemernyi saját egzisztenciális kárára is leend."

Körmendi Zsuzsa