Esmények
A Balassi Intézet és a Tallini Magyar Intézet jóvoltából idén is lesz magyar program Tartuban. Május 8. és 10. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Prima Vista Irodalmi Fesztivált, ahol a Magyar Fordítóház eredményeit is megismerhetik a látogatók.
Esmények
A magyar költők közül Serfőző Simon, műfordításaiért pedig az orosz Jurij Guszev vehette át a Balassi Bálint-emlékkardot csütörtökön Budapesten.
Esmények
Közel húsz magyar és francia író, illetve irodalmi szakember részvételével először került megrendezésre a hétvégén a Magyar Irodalmi Fesztivál Párizsban.
Esmények
Juan Gelman argentin költő nyerte el idén a Cervantes-díjat, a spanyol nyelvű világ legrangosabb irodalmi kitüntetését – jelentette be csütörtökön César Antonio Molino spanyol kulturális miniszter.
Esmények
Szabó Magda Pilátus című regényének olasz nyelvű kiadása -–amelyet az Einaudi Kiadó gondozott – megkapta az Anfora Centroeuropea nevű díjat, amelyet hétfőn este adtak át a Római Magyar Akadémián.
Esmények
Anne Enright ír szerző nyerte idén a legrangosabb brit irodalmi díjat The Gathering (Összejövetel) című családregényével. Az 50 ezer fonttal (mintegy 18 millió forinttal) járó Man Booker Prize átadására kedd este került sor a londoni Guildhallban.
Esmények
Rekord részvétel jellemezte a frankfurti nemzetközi könyvvásárt, amely vasárnap este zárta be kapuit.
Esmények
Doris Lessing brit írónő kapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint a 87 éves írónő „az a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt".
Esmények
Több mint tizennégy futballpályányi területen kereken egy hét múlva nyitja meg kapuit a világ legrangosabb irodalmi seregszemléjének tartott frankfurti könyvvásár.
Esmények
A Goncourt-díj idei 15 jelöltjének kiválasztásával megkezdődött a francia irodalmi díjak szezonja, amely igazi nagy esélyes hiányában a korábbi évekkel ellentétben nyitottnak ígérkezik.
Esmények
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg csütörtökön az eseményre írt versével.
Esmények
A Szépirodalmi Figyelő szerkesztősége 2004-ben díjat alapított, amelyet először 2005 februárjában osztottak ki. Idén a 2006-os díjat – a tavaly szemlézett művek szerzői közül – Temesi Ferencnek és Rentz Mátyásnak ítélte oda kuratórium.
Esmények
Megnyílt a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön; a fesztivál vendégeit, köztük a díszvendéget, Umberto Eco olasz írót Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte a Budapest Kongresszusi Központban.
Esmények
Csaknem negyven ország – köztük Magyarország – több mint 2400 kiadója vesz részt a hagyományos lipcsei könyvvásáron, amely csütörtökön nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára.
Esmények
A jubileumi, XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden eddiginél nagyobb területen, összesen 1700 négyzetméteren várja az olvasókat áprilisban; a díszvendég Bret Easton Ellis amerikai író, a díszvendég ország pedig Kína lesz – mondta el a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
Esmények
Műfordítói munkássága elismeréseként Fázsy Anikó, a Nagyvilág című folyóirat főszerkesztője és Pál Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Portugál Tanszékének vezetője kapta az idén a Hieronymus-díjat – tájékoztatott a Magyar Írószövetség pénteken.
Esmények
A Magyar Írószövetség a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeummal közösen, az Országos Petőfi Sándor Társaság és Kiskőrös Város Önkormányzata Versírói pályázatot hirdet.
Esmények
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeiért négy szerzőt, a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításáért pedig egy alkotót jutalmaztak a Déry Tibor Alapítvány díjával pénteken Budapesten.
Esmények
Az angol nyelvű irodalom legrangosabb elismerésének számító Booker-díj (The Man Booker Prize for Fiction) idei kitüntetettjeit kedden jelentik be Londonban.
Esmények
Kezdődik a 9. Kaleidoszkóp VersFesztivál: hétfőtől 337 előadó 1180 verse hangzik el a legkülönbözőbb formákban, darabban vagy zenében Budapesten, a Merlin Színházban – tájékoztatta Lutter Imre előadóművész, a fesztivál igazgatója pénteken.
Esmények
A spanyolországi Katalónia régiója Andorra és a Baleár-szigetek kormányaival, valamint Perpignan és Alghero városok önkormányzataival együttműködve készül a katalán nyelvű világ kultúrájának bemutatására Frankfurtban és egész Németországban.
Esmények
A 29. Költők Világkongresszusának Magyarország ad otthont, a 2009-es rendezvény központja Szentendre lesz – mondta Turczi István költő, a konferenciasorozatot rendező nemzetközi szervezet magyar tagja.
Esmények
Szabó Magda kapta meg Katalin utca című művéért a legjobb európai regény jutalmazására alapított Cévennes-díjat, amelyet idén először ítéltek oda Franciaországban – adta hírül pénteki számában a Le Monde című párizsi napilap.
Esmények
Ma kezdődik a 78. Ünnepi Könyvhét; a kortárs magyar irodalom seregszemléjének keretében több mint ezer program: dedikálások, felolvasások, utcabál és koncertek várják az érdeklődőket.
Esmények
Az Európa Matiné című program keretében Umberto Eco olasz íróval beszélgetnek pályatársai ma a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol megkezdődik a Európai Elsőkötetesek Fesztiválja is.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ