Kiállítás nyílt a sárospataki könyvekből
Dátum: 2006. március 1., szerda, 11:24
Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében szerdán megnyitották a sárospataki könyveket bemutató kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Gyurcsány Ferenc a díszteremben rendezett ünnepségen örömét fejezte azzal kapcsolatban, hogy a két ország úgy döntött, továbblép a nemzeti fájdalmakon, sérelmeken és egy új jövőt épít.

„Köszönöm Oroszország, köszönöm Putyin elnök úr" - mondta, és méltatta mindazokat, akik áldozatosan munkálkodtak azért, hogy a könyvek visszataláljanak sárospataki otthonukba.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a történelmi idők oly sokszor megszakított folytonosságának helyreállításáról van szó.

A megnyitón Sólyom László is köszönetet mondott azoknak, akik közreműködtek abban, hogy a könyvek visszakerülhettek Magyarországra.

A hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Vlagyimir Putyin - aki a magyar államfő és miniszterelnök együttes meghívására előző nap érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre - örvendetesnek mondta, hogy a sárospataki kulturális és szellemi értékek visszakerülnek jogos tulajdonosukhoz. Ez annak köszönhető, hogy gyökeresen megváltozott a két ország politikai viszonya - tette hozzá.

Az orosz elnök kifejtette: a második világháborúban Oroszország elveszítette kulturális értékeinek jelentős részét, ezért az orosz nép érti a sárospataki könyvek elszármazásával kapcsolatos veszteséget.

Az orosz elnök elismeréseket nyújtott át olyan magyar személyeknek, akik sokat tettek a magyar-orosz kulturális és tudományos kapcsolatok fejlesztéséért. Puskin-érmet kapott többek között Szabó István filmrendező, Domokos Péter, az ELTE finnugor tanszékvezetője és Szvák Gyula, az ELTE ruszisztikai központjának vezetője.

A kiállítás megnyitóján részt vettek a közjogi méltóságok, az államfő és a miniszterelnök mellett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, továbbá miniszterek, az egyházak képviselői, a parlamenti pártok vezetői, országgyűlési képviselők.

A ceremónián ugyancsak jelen volt Göncz Árpád és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Orbán Viktor és Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Demszky Gábor főpolgármester, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A Magyar Nemzeti Múzeumban egy könyvtár hangulatát felidézve készítették el az Oroszországból több mint hatvan év után hazakerült könyveket bemutató tárlatot.

A kormány és a tulajdonos református egyház képviselői múlt csütörtökön nyitották fel az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) a köteteket tartalmazó hét ládát; a felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értékű ősnyomtatványok és könyvek előző nap érkeztek Budapestre.

A Magyar Nemzeti Múzeumba a hét végén átszállított 136 kötetet az intézmény kupola termében tizenhárom tárlóban helyezték el; a tárlók közül kettő a legkorábbi vitrinekből származó úgynevezett nyilas-szekrény, a többi a kiegyezés körüli években használt asztali tárló.

A kupola terem központi helyére kerültek azok az üvegtárlók, amelyekben a legértékesebb könyvritkaságok láthatóak; ilyen például Hartmann Schedel 1493-as világkrónikája, a Cronicarum Libri.

A kötetek bizonyos értelemben visszakerültek a múzeumba; 1938-ban, amikor az értékes sárospataki gyűjtemény egy részét Budapestre szállították, a ritkaságokat egy ideig a Magyar Nemzeti Múzeumban őrizték. Onnan kerültek két bank széfjébe, ahonnan - magyar kutatók szerint - szovjet csapatok különleges egységei vitték el 1945 februárjában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„ A lelkesedés nem pótolja a tehetséget. A tehetség nem pótolja az edzést. Az edzés nem pótolja az intelligenciát."
Felirat a Minneapolisi Sportpalota főbejáratán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ