A gyász művésze
Dátum: 2006. március 23., csütörtök, 18:44
A gyászbeszéd művészet - mondta ki csütörtökön egy kasseli bíróság. A bírák döntése értelmében a gyászszónokot - a muzsikusokhoz és az újságírókhoz hasonlóan - művésznek és publicistának kell tekinteni.
A taláros testület ezzel egy gyászbeszédeket mondó ludwigsburgi asszonynak adott igazat, aki keresetében azt nehezményezte, hogy nem hajlandók felvenni őt a művészek társadlombiztosítójába.

A végzettségére nézve pedagógus Antje Starnick asszonynak 1998 és 2004 között főfoglalkozása volt, hogy temetéseken gyászbeszédet mondott. Emellett a temetési szertartás egészéről gondoskodott, tehát énekesekről és versmondókról is.

A biztosítási társaság azonban ennek ellenére nem volt hajlandó szerződést kötni vele és tevékenységét plébánoséhoz hasonlította, márpedig a plébánosok nem minősülnek művésznek vagy publicistának. A bíróság azonban nem fogadta el ezt az érvelést és helyben hagyta az előzőleg már két fokon hozott ítéletet. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel gyászbeszédeket temetéseken mondnak és azok a legtöbb esetben nyilvános rendezvények, az asszonyt megilleti a jog, hogy a művészek társadalombiztosítójának tagja legyen. A gyászbeszédek a publicista tevékenységéhez is hasonlíthatók és annak nincs jelentősége, hogy a gyászbeszédek csupán szűkkörű közönséghez szólnak - mutatott rá a bíróság.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Felháborodom, tehát vagyok."
Bálint György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ