Az MR1-Kossuth Rádió Rádiókabaré szerkesztősége rövid, groteszk, a jelenségek hátterét a végletekig kiforgató jeleneteket vár. A zsűri által szakmailag arra érdemesnek tartott írások neves színészek előadásában hangzanak majd el az adó műsorában. „Ahogy a Beatles zenéje nagy hatással volt a magyar popzenére, úgy a hatvanas-hetvenes évek brit formációja, a „Monty Python’s Flying Circus” is hatással van a magyar humorra.
Ugyan némi késéssel kezdték vetíteni nálunk a rövid, csattanós jelenetekből, úgynevezett „sketch”-ekből álló tévésorozatot, de a fiatalabb korosztályok köreiben igen nagy sikert aratott” – mondta Sinkó Péter a Rádiókabaré vezetője.
„A pályázat célja az MR1-Kossuth Rádió kulturális műsorai kínálatának bővítése, új művek alkotásának elősegítése. Reméljük, hogy az előadók után az írói gárda is megerősödve, újabb résztvevőkkel gazdagodva jelentkezhet a Rádiókabaré műsoraiban” – közölte Kerényi György az MR1-Kossuth Rádió főszerkesztője.
A pályaművek beérkezési határideje 2010. április 15., a munkákat a selejtezők és a döntő alapján az MR1-Kossuth Rádió által összeállított zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Dolák-Saly Róbert, Fábry Sándor, Litkai Gergely, Kőhalmi Zoltán és Sinkó Péter.
Az első helyezett 500 ezer, a második 300, a harmadik 200 ezer forint pályadíjat kap. Lehetőség lesz közönségdíj odaítélésére is, amelyet internetes szavazással tudnak majd kiválasztani a szavazók. A közönségdíj 250 ezer forint lesz.
A pályázat teljes szövege a www.radio.hu oldalon a Pályázatok menüpontban olvasható.
A MR1-Kossuth Rádió 2007-es stuktúraváltása óta éves szinten megduplázódott az újonnan felvett kabaréműsorok száma: heti egy alkalommal egy óra Kabarématiné hallható vasárnaponként, szintén egy alkalommal Rádiókabaré vagy Kabaréklub címmel egy-egy óra humort hallgathat a közönség. Az adón minden ismert, a stand up műfajban elismert művész fellép. Tavaly kilenc új Rádiókabaré felvétel, két Szilveszteri rádiókabaré és tizenöt rész Kabaréklub készült el
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


