Faludy Györgyről, a magyar irodalom pénteken elhunyt doyenjéről a világ minden táján megemlékezett a sajtó a hétvégén: a lapok online kiadásaikban a Reuters és az AP hírügynökségek írásait közölték. Az AP hírügynökség megállapította: Faludyt Pokolbéli víg napjaim című, a Recsken töltött idõszakkal foglalkozó könyve nyomán - amely 1962-ben jelent meg angol nyelven - Alekszandr Szolzsenyicinnek a Gulagról szóló művei elõfutárának tekintették.
Idézte a hírügynökség a költõ Heti Világgazdaságban megjelent interjúját, amelyben sajnálattal szólt arról, hogy a művészek és értelmiségiek helyett a politikusok váltak a domináns hanggá a közéletben, s megállapította: ha 70 évvel ezelõtt kérdezték volna, hogy szerinte kiket õriz meg az emlékezet a huszadik század után, még akár 10-15 nevet is fel tudott volna sorolni, ma pedig már egy költõt sem tud mondani, akire száz év múlva is emlékezni fognak. Úgy vélekedett: alighanem nagy válság elõtt állunk, amely elemészti az irodalmat.
A Reuters a fasizmus és a kommunizmus felemelkedésével szembeni ellenállás legendájaként emlékezik Faludy Györgyre.
– A hosszú õsz haj keretezte arca gyakran feltűnt a televízió képernyõjén, egy olyan ország jelképeként, amely magam mögött hagyja a diktatúrák évszázadát és új korszakba lép az Európai Unió tagjaként.
A Reuters adott hírt arról is, hogy Torontóban, ahol a Nobel-díjra is jelölt költõ több mint húsz évig élt, teret neveznek el George Faludyról október 3-án ottani otthonának a közelében.
A két hírügynökségi cikket Európa szinte minden országában, az Egyesült Államokban és Kanadában megszámlálhatatlan lap közölte, de megemlékeztek Faludy György elhunytáról Indiában és többek között az Egyesült Arab Emírségekben is.
(MTI-Panoráma)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


