Faludy utolsó művével nyit az új könyvesház
Dátum: 2006. szeptember 8., péntek, 14:45
A Pokol tornácán című kötet megjelenését a Faludy-életművet gondozó Alexandra Kiadó összekötötte az új, Károly körúti könyvesház szeptember 4-i megnyitásával. A sors úgy hozta, hogy az élete utolsó napjáig fáradhatatlanul dolgozó költő, műfordító már nem érhette meg a bemutatót.
A Pokolbéli víg napjaim, mely először angol nyelven jelent meg, nemzetközi elismerést hozott Faludy György számára. A „Magyar Gulágként" emlegetett könyv a második világháború és az '56-os forradalom közötti sötét korszak legmegrendítőbb irodalmi dokumentuma. Ám nem kevésbé megrázó a folytatás, a Pokolbeli napjaim után sem, mely a forradalomról, a menekülésről és a hontalanság első éveiről mesél. A harmadik kötet, A Pokol tornácán Angliába, Máltára, Kanadába, az Egyesült Államokba, Marokkóba, Horvátországba, Erdélybe, s végül Magyarországra röpíti az olvasót. Faludy a tőle megszokott személyességgel nyújt bepillantást egy negyed évszázad eseményeibe, kalandjaiba, derűs és borús pillanataiba.

Bár Faludy úgy zárja A Pokol tornácán című önéletrajzi regényt, hogy újabb kötettel folytatja majd a sort, a Pokolbeli-sorozat a végéhez ért. A lebilincselő olvasmány Orbán János Dénes szavaival élve „olvasóközelbe hozza a magyar irodalomtörténet talán legizgalmasabb életét”, s méltó befejezése egy semmi mással össze nem vethető írói-költői pályának.
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Egy kiadó felkért, hogy írjak könyvet a festészeti eljárásokról. Megírtam. Mialatt dolgoztam rajta, megtanultam festeni."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ