Szeptember 19-én kedden, új sorozatot indít útjára „Így olvasok én” címmel az Alexandra Pódium, ahol a különböző művészeti ágak képviselői, színészek, művészek, irodalmárok buzdítják olvasásra a közönséget. A sorozat első vendége Jakupcsek Gabriella műsorvezető lesz, akivel Gréczy Zsolt beszélget majd. Az elkövetkező hónapokban találkozhatnak még Alföldi Róberttel, Fábry Sándorral, Geszti Péterrel, Hernádi Judittal, Koncz Zsuzsával, Konrád Györggyel, Lévai Balázzsal, Lovasi Andrással, Para-Kovács Imrével, Presser Gáborral, Sváby Andrással, Szabó Magdával, Vámos Miklóssal és a Zorán, Hegyi Barbara párral is.
E hónapban tovább folytatódik a színes személyiségű hölgyek sora, hiszen 20-án szerdán 19-órától, Szulák Andrea énekesnő, műsorvezető lesz Gréczy Zsolt beszélgetőtársa. Szulák Andrea nevét a legtöbben talán televíziós játékokból, vagy a népszerű Szulák Showból ismerik, de ezen az estén mesél majd nekünk pályája kezdetéről a Magyar Rádiónál, a Neoton Familiánál töltött évekről, az 1992-es táncdalfesztiválról, ahol az „Év Énekesnője” címet is elnyerte. 1998-ban, nagy sikerrel mutatta be az Operett Színház a Hotel Menthol-t, és szintén hatalmas sikerrel játszotta Andrea, a Győri Nemzeti Színház: Hello Dolly címszerepét.
A színész vendégek kedvelőinek még egy kellemes, sokszínű estében lehet része 24-én vasárnap, 17-órától, hiszen László Zsolt színművész lesz Csáki Judit vendége színpadunkon. A Hecuba, Greguss és Gábor Miklós díjas színész 1989-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a Radnóti Színházhoz szerződött. Az Új Színház és néhány év szabadúszás után 2002 óta, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Az elmúlt évadban az Oidipusz király drámájában, Füst Milán: Boldogtalanok című darabjában és az emlékezetes, Bulgakov: A Mester és Margarita című előadásban láthattuk a Nemzeti színpadán.
Az irodalom és művelődéstörténet szerelmeseinek is kedvezünk ismét színvonalas, különleges programokkal, beszélgetésekkel. 21-én csütörtökön 19-órától ismét Konrád György Irodalmi Klubja várja visszatérő és új vendégeit. Ebben a hónapban, Klaniczay Gábor művelődéstörténész lesz a Klub vendége, aki az 1968-as párizsi diáklázadást személyesen élte át, s már akkor és az után is komolyan foglalkoztatták a kulturális konfliktusok. Azóta, többek között olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyekben az emberek különböző természetfeletti képességekkel ruházzák fel embertársaikat. Az izgalmas beszélgetés moderátora ez alkalommal is Kőrössi P. József lesz.
Szeptember 26-án kedden, 19-órától ismét Kőrössi P. József várja irodalmi beszélgetésére az érdeklődőket. Vendége Bartis Attila író, fotográfus lesz, aki 1968-ban született Erdélyben és 1984-ben költözött családjával Budapestre. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban, Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Könyveit több nyelvre lefordították, fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.
E hónapban még egy izgalmas sorozat indul GeneRációk címmel, melyet hónapról-hónapra Váradi Júlia vezet majd. A műsorban olyan vendégekkel találkozhatunk, akik a művészet, a film, a televíziózás területén más generáció képviselőjeként mesélnek majd pályájukról, alkotómunkájukról. 22-én pénteken, 19-órától az első vendégek Vitray Tamás televíziós és rádiós riporter és tanítványa Kolosi Péter, az Rtl Klub programigazgatója lesznek. Végül egy különleges zenei program! 28-án csütörtökön, 19 órától ismét N.Jazz Klub, melynek keretében Nagy János zeneszerző, zongoraművész, Palya Bea énekesnőt hívta e havi vendégéül. Palya Bea a mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója. Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is.
Az Irodalmi Kávéház (Károly krt. 3/c) műsorából is szeretnénk a figyelmükbe ajánlani egy, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent - Jeffrey Meyers: A szenvedélytől a széthullásig – híres írók műhely és hálószobatitkai című - kötet bemutatóját. Az írók, költők emberi kapcsolatai óhatatlanul nyomot hagynak a műveiken is. Bár az olvasóközönség legtöbbször nem érzékeli, a boldog korszakok és válságok, a meggyőződések és a viták hatással vannak az irodalmi munkásságra. Jeffrey Meyers ezeket a rejtett összefüggéseket kutatja világhírű írók életét és életművét elemezve. A napló- és levélrészletekkel gazdagon átszőtt fejezetekből kilenc nem mindennapi személyiség néhol emberközeli, néhol elfojtott vágyakkal terhes, ám mindenképpen különleges érzelmi világa tárul fel az olvasó előtt. A nem mindennapi témáról Koszta Gabi színművésznő és Kőrössi P. József folytatnak majd minden bizonnyal emlékezetes beszélgetést.
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


