1936-ban született, az egyik leggazdagabb prágai nagypolgári családban: övék volt a cseh főváros egyik legelőkelőbb palotája, továbbá a Lucerna és a barrandovi filmstúdió-komplexum is. Václav származása miatt 1948 után, a kommunista Csehszlovákiában csak esti tagozaton végezhette el a gimnáziumot, majd két évig műszaki főiskolán tanult. Katonaéveinek letöltése után a prágai ABC színházban dolgozott technikusként, 1961-ben a Divadlo na Zábradlí színházhoz került, ahol dramaturgként, rendezőasszisztensként tevékenykedett és sikeres házi szerző lett. 1962-1967-ben elvégezte a művészeti akadémia színházművészeti karát.

A hatvanas években és 1968-ban a Prágai Tavasz idején aktív politikai szerepet vállalt, ezért a Varsói Szerződés öt tagállamának katonai intervenciója után betiltották műveit és csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A kommunista rendszer úgynevezett „normalizációja” ellen minden módon tiltakozott, alapítója és első szóvivője volt a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta 77-mozgalomnak. Emiatt számtalanszor volt vizsgálati fogságban. Háromszor ítélték el, legutoljára 1989 januárjában s mintegy öt évet töltött börtönben. Mindeközben nemzetközi hírű drámaíró és esszéista lett, műveit – amelyek a hetvenes-nyolcvanas években otthon csak szamizdat folyóiratokban jelenhettek meg – sok nyelvre lefordították, darabjait számos helyen játszották külföldön, írói és emberi jogi tevékenységét kitüntetésekkel honorálták. Legismertebb darabjai: Kerti ünnepély, Vernisszázs, A tiltakozás, Audiencia, A kísértés, Largo desolato, Koldusopera. Jól ismertek a Levelek Olgának címmel kiadott börtönlevelei (1983) és a Távkihallgatás című önéletrajzi beszélgetései (1986).

1989 őszén, a „bársonyos forradalom” idején magától értetődően került a rendszerváltozás erőinek élére, részt vett a Polgári Fórum (OF) megalapításában, a mozgalom jelöltjeként választották 1989. december 29-én Csehszlovákia elnökévé. Első megbízatásának lejárta után, 1990. július 5-én ismét ő lett az államfő két évre. 1992 nyarán – amikor belátható közelségbe került Csehszlovákia általa ellenzett megszűnése –, lemondott tisztségéről. Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993. február 2-án őt választották a Cseh Köztársaság első elnökévé. Tisztségében 1998-ban újabb öt évre megerősítették, második és már nem hosszabbítható mandátuma 2003. február 2-ig szólt.

Havel neve és személyisége, mércéje visszavonulása után is Csehország védjegye maradt, politikusi tapasztalatát azóta főleg emberi jogi téren kamatoztatja. Legutóbb 2005 őszén járt Magyarországon, a Helsinki Bizottság budapesti találkozójának és az A38 hajó Prágát bemutató kulturális rendezvényének díszvendégeként. Megszámlálhatatlan állami és egyéb kitüntetés, díj, cím birtokosa – mind irodalmi, színházi, mind közéleti, politikusi tevékenységének elismeréséül.

Václav Havel kétszer nősült, gyermeke nincs. Első felesége, Olga 1996. január 27-én rákban meghalt. 1997. január 4. óta második feleségével, Dagmar Veskrnová színésznővel él, aki felvette a Havlová nevet. Közös alapítványuk humanitárius, egészségi és művelődési célokat támogat.

Az idén jelent meg Prosím strucne (Kérem, csak röviden) címmel új kötete, amely az 1986-os Távkihallgatás életrajzi beszélgetéseinek folytatása, s az azóta eltelt húsz évből tartalmaz dokumentumokat, naplójegyzeteket, munkatársaknak szóló elnöki instrukciókat irodalmi kollázs formájában. E könyv német kiadását október 7-én mutatják be Berlinben a Havel 70. születésnapja alkalmából szervezett kétnapos rendezvénysorozaton. (A könyvcím kiejtése: Proszím sztrucsnye)