Négy új verseskötet jelenik meg a FISZ gondozásában
Dátum: 2021. április 13., kedd, 13:23

Négy új verseskötet jelenik meg a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) gondozásában. A kötetek mindegyike aktuális társadalmi kérdéseket jár körbe, mint az ember és természet kapcsolata, a fiatalkori kiégés, az érzelmi bántalmazás és a transzneműség - közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.

"Katona nem hangoskodik, nála inkább állati csend van. Erő és megadás. És persze erdő, a Rengeteg: tudattalan természet, növényi létek, Bükk és Buda között. Világtest, rajta az erőszak [.] Bátor beköszönés" - fogalmaz Katona Ágota első, Kezdetben, mégis vihar című kötetéről Deres Kornélia fülszövege.

Lukács Flóra Egy sanghaji hotel teraszán című kötetében "a testté vált Én - e vándorállat hangja szólal meg - élesen és elvágólagosan" - írja a kötet fülszövegében Szilágyi Ákos.

Juhász Márió A konyhában meg Elmore James szól című kötetéhez Peer Krisztián írt fülszöveget. Juhász Márió "szerencsére ismeri önmagunk felébresztésének tuti technikáját: egyetlen apró részletre kell fókuszálni minden figyelmünket. De tényleg a legapróbbra, épp az a cél, hogy kudarcot valljunk, és visszatérjünk a valóságba, ami onnan ismerhető fel, hogy a végtelenségig osztható" - fogalmaz.

Makáry Sebestyén Delta című debütáló kötetéhez Győrffy Ákos írt ajánlót. Mint fogalmaz, a kötet a lassú önmegismerés üdítően friss és érzékeny lenyomata. "Makáry világa könnyedén beszippantja az olvasót, észre sem vesszük és máris az ő saját - de elemeiben mindnyájunk számára ismerős - világegyetemében találjuk magunkat [..] A repedések, a sötét árnyékok ott húzódnak már a horizont peremén, de itt még minden Istené" - idézi a FISZ közleménye.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Az a képességünk, hogy elismerjük tévedéseinket, intelligenciánk fokmérője. is. A bunkónak mindig igaza van."
Álló Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ