Elhunyt Nagy Gáspár költő
Dátum: 2007. január 4., csütörtök, 8:24
Elhunyt Nagy Gáspár költő; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotót 57 éves korában, türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, szerdán érte a halál - tudatta a Magyar Katolikus Rádió.

„Nagy Gáspár munkásságát a magyarság sorskérdései iránti érzékenység és a felelõs emberi létezés igénye határozta meg. Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni - költõi szerepvállalásának vezérlõ elveihez mindvégig hűséges maradt" - fogalmazott a nekrológban a rádió, amelynek kulturális szerkesztõségét 2004 óta a költõ vezette.

A katolikus médium vezetõi kiemelték: Nagy Gáspár példamutató személyes bátorsággal akkor vállalta 1956 eszmei örökségét, amikor a bűnösök megnevezése tilalmas beszédnek minõsült.

Nagy Gáspár 1949. május 4-én, Bérbaltaváron született. A Szombathelyi Tanárképzõ Fõiskolán végzett népmûvelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg elõször. Pályája kezdetén népmûvelõ és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztõje volt, 1989-ben a Hitel szerkesztõje lett. Az Írószövetségben 1981-tõl választmányi tagként, 1989-tõl elnökségi tagként tevékenykedett. 1989-90-ben az MDF választmányi tagja volt.

A leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa foglalkoztatta. A fiú naplójából című, 1956-ot idézõ verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Szabadrabok címû, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteibõl.

Nagy Gáspárt 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettel, 1994-ben Kölcsey-díjjal, 1999-ben Balassi Bálint-emlékkarddal, 2000-ben Kossuth-díjjal, 2006-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Életművét egyebek mellett a Koronatűz, a Földi pörök, a Múlik a jövõnk, a Szabadrabok és a Közelebb az életemhez című kötet õrzi.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ