Regénypályázatot hirdetett a Magyar Napló
Dátum: 2007. január 4., csütörtök, 8:43
A jelenlegi társadalmi és politikai mozgásokat középpontba állító regényeket vár pályázatára a határon túli magyar folyóiratokat szemléző Magyar Napló - közölt Oláh János főszerkesztõ.

A fõszerkesztõ a pályázat témaválasztásával kapcsolatban elmondta: a Magyar Napló évente közöl válogatást irodalmi folyóiratokban megjelent novellákból, ennek alapján azt látták, hogy sok író érdeklõdik a jelenlegi társadalmi folyamatok iránt.

Hozzátette: ösztönözni kell, hogy az írók a korról véleményt alkossanak.

„A társadalmi probléma az, amihez a magas irodalom az utóbbi idõben nem nyúlt hozzá" - jegyezte meg.

A rendszerváltozás és az azóta eltelt idõszak társadalmi változásait, kulturális, morális tendenciáit feldolgozó regények elbírálására olyan alkotókat kívánnak felkérni, akik „a korábban realistának csúfolt" irodalmat nagyra tartják, értik összefüggéseit - hangsúlyozta Oláh János.

A pályázaton állampolgárságtól függetlenül minden magyar író részt vehet, a kiírás szerint az ábrázolás hitelessége mellett a zsűri elvárja és méltányolja az írói nyelv példás magyarosságát, stiláris biztonságát, szépségét.

A fõszerkesztõ ismertetése szerint a legalább százoldalas pályaművek elbírálását végzõ zsűri egyelõre nem állt fel.

A regények leadásának határideje március 15-e, ennek azonban nincs üzenete, azt tartották szem elõtt, hogy az eredményhirdetést az ünnepi könyvhét keretében tartsák meg - mondta.

A jeligés pályázatra eddig csak néhány regény érkezett, a tapasztalatok szerint azonban a szerzõk általában a határidõ közeledtével küldik el műveiket - vélekedett a fõszerkesztõ, hozzátéve, hogy reményeik szerint több, más pályázaton eddig nem díjazott alkotás is érkezik.

Az irodalmi versengés díjait az Írott Szó Alapítvány magánfelajánlásokból biztosítja, az elsõ helyezett jutalma akár félmillió forint is lehet.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ A bölcs udvariassága, hogy színleli a középszerűt."
Balázs Tibor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ