Lázár Ervin búcsúztatása
Dátum: 2007. január 10., szerda, 19:31
Örök nyugalomra helyezték Lázár Ervin írót a Farkasréti temető művészparcellájában; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotót családja, barátai, pályatársai és tisztelői búcsúztatták szerdán Budapesten.

Az író december 22-én hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában hunyt el.

A leginkább meséirõl ismert írót az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) saját halottjának tekinti. A tárca részérõl Arató Gergely államtitkár búcsúztatta.

Lázár Ervin életét, meséi keletkezésének történetét mások mellett Csukás István író, Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és Kézdy György színművész idézte fel búcsúbeszédében.

azt Kalász Márton méltatásában elmondta: „akik gyászolják, felidézhetik a világot, amit egy nagy író az õ érdekükben, az irántuk érzett szeretet méltóságában alkotott, amelyben mind gyakrabban akár õk is szívesebben éltek volna, mint az õket körülfogó valóságos világban".

Lázár Ervint az fogja elevenen tartani, hogy lelki és szellemi önfenntartásunkra újra és újra hozzá fordulunk - tette hozzá.

Csukás István író beszédében felidézte azt a rövid köszöntõt, amit Lázár Ervin ötvenedik születésnapjára írt, és amelyet azóta minden születésnapján elküldött neki. Az írásban Csukás István „egy nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú férfinek" nevezte írótársát.

amikor „Sóvárgó szívvel és sóhajtva megállapíthatjuk, hogy jobb volt a világ, közöttünk élt - derûsebb, könnyűbb és könnyelműbb" - fogalmazott Csukás István.

Arató Gergely, az OKM államtitkára az író műveivel kapcsolatos olvasásélményeit idézte fel.

„Vajon hányan vannak, akik számára az irodalom elsõ tapasztalatát, a mély erkölcsi gondolkodás elsõ élményeit, az élet nagy tapasztalatainak megismerését Lázár Ervin könyvei nyitották meg?" - tette fel a kérdést az államtitkár.

Azt kívánom, hogy tegye mindennapjainkat bölcsebbé és boldogabbá - zárta beszédét az író műveire utalva a politikus.

Lázár Ervint katolikus szertartás szerint búcsúztatták, több száz tisztelõje jelenlétében. A pályatársak közül a ravatalnál lerótta kegyeletét mások mellett Konrád György, Esterházy Péter és Csurka István is.

A szertartáson megjelent Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és a párt több tagja.

Lázár Ervin sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli történetei a gyerekek és a felnõttek körében egyaránt népszerûek voltak. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült.

1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melybõl színpadi adaptáció készült. Pályája kezdetétõl írt felnõtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű A fehér tigris 1971-ben jelent meg.

Lázár Ervint 1974-ben József Attila-díjjal, 1980-ban Művészeti Alap Irodalmi Díjjal, 1981-ben pedig Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki. Déry Tibor-jutalomban 1990-ben részesült, 1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány Életműdíját, majd 1995-ben az MSZOSZ-díjat is. 1996-ban kapott Kossuth-díjat.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ