A Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában című sorozat január 26-án ismét különleges hangulatot kínál igazi társított művészekkel, olyan alkotókkal és előadókkal, akik sokszínű emberek, s nem egy területen, egy műfajban képesek jelentőset létrehozni. Az AEGON Magyarország által névadó szponzorként támogatott sorozat estjein a házigazda, Alföldi Róbert maga is ilyen: sokoldalú színész, rendező, a Bárka Színház igazgatója, tévés interjúiban empátiával kérdező, figyelmes beszélgetőtárs, aki a képzőművészet iránt is komolyan érdeklődik. A január 26-i Képzett társítások című Aegon-esten a meghívott vendégek szintén sokoldalú művészek. Bíró Krisztát sokan színésznőként ismerik. Játszott több színházban, jelenleg az Örkény István Színház tagja. Ugyanakkor már két kötete is megjelent, a legutóbbi, a Fiókregény magával ragadó lendülettel megírt történet, tele életteli figurákkal. Úgy tetszik, a színészi tapasztalat sokat segített Bíró Krisztának: nemcsak színésznőként, színpadon vagy kamerák előtt tud figurákat teremteni, hanem írásban, regényben is.
Bereményi Géza jóval korábban volt ismert író, mint filmrendező, első novelláskötete, A svéd király 1970-ben látott napvilágot. Regényei, novellái és drámái mellett nagy sikert arattak Cseh Tamás számára írt dalszövegei is, ezek Dalok címmel könyvként is megjelentek. Első saját filmje az 1985-ös A tanítványok volt, majd az 1989-es Eldorádó tette filmrendezőként is végképp ismertté a nevét. Ezúttal a legutóbbi filmsorozata, a december 25-e és 30-a között a Magyar Televízióban sugárzott Régimódi történet kapcsán lesz az est vendége.
Darvas Benedek már a Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

