Beke György író, újságíró, műfordító az erdélyi Uzonban született 1927-ben, 1989 óta él Budapesten.
Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományos Egyetemen.
Munkatársa volt 1947-1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak is. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét fõmunkatársa volt, 1994-tõl a Magyar Élet fõszerkesztõjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelõs szerkesztõje volt.
Beke György 1992-tõl az Írószövetség választmányának tagja volt.
Beke György munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petõfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült.
Beke Györgynek számos regénye, interjúja, riportja jelent meg. Elsõ elbeszélése 1949-ben jelent meg az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben jelent meg, címe Csángó történet.
(MTI)| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


