Petőfi 200 - Három napon át ünneplik a költőt Kiskőrösön
Dátum: 2022. december 6., kedd, 15:49

Szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1-je között Kiskőrösön, a Petőfi-szilveszter elnevezésű rendezvényen a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Kiskőrös a Petőfi-kultusz ápolásának egyik helyszíne, a költő a város jelképe - hangsúlyozta Domonyi László, Kiskőrös polgármestere a Petőfi-szilvesztert ismertető hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Felhívta a figyelmet a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum előtti megemlékezésre szilveszter éjszaka, valamint arra, hogy a január elsején Magyarországon született gyermekeket sorszámozott, névre szóló emléklappal és Petőfi Sándor összes verseivel ajándékozza meg a város.

Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös 25 éve indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter hagyományát.

Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója elmondta, hogy a Szilveszter Társulat és a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes december 30-án adja elő A helység kalapácsa, avagy kétszáz éve köztetek járok című előadást, majd Kiskőrös várossá nyilvánításának és a Petőfi Sándor Művelődési Központ átadásának 50. évfordulója alkalmából tárlat nyílik a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

A szilveszteri hangversenyen a városhoz kötődő művészek, Miklósa Erika és Csővári Csilla operaénekesek, Boldoczki Gábor trombitaművész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével, valamint a Badora Dance Company művészei lépnek színpadra.

A koncerthez vacsora is társul, a menüsor a reformkor nagyjainak kedvenc ételeiből áll össze - tette hozzá.

Filus Erika kiemelte: január elsején a város evangélikus templomában megtekinthető az az 1823-as anyakönyv, amely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését tartalmazza.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a sajtóeseményen elmondta: a Petőfi-bicentenárium jegyében újították meg az intézmény állandó kiállítását, amelyet január 13-án nyitnak meg a látogatók előtt, majd 14-én a Károlyi-kertet és palotát nyitják össze egy családi nap alkalmából. Kiemelte: nem szerették volna elvenni a fókuszt a kiskőrösi programokról, ezért választották ezeket a januári időpontokat a PIM-ben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Buddha azt mondja: „ Ne hízelegj a jótevődnek!" Mondjuk ezt el egy keresztény templomban - s rögtön megtisztítja a levegőt minden kereszténiségtől."
Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ