Hollandia lesz idén a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége
Dátum: 2023. január 12., csütörtök, 10:36

Hollandia lesz a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa. A rendezvényt szeptember 28. és október 1. között tartják meg a Millenáris parkban.

Az idei, immár 94. Ünnepi Könyvhét június 8-tól 11-ig lesz a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén - közölte Gál Katalin, a két eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke szerdán az MTI-vel.

Közleménye szerint az MKKE elnöksége szerdán hozott döntést a két rendezvény időpontjáról a résztvevők igényeit és a tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált korábban tavasszal rendezték, az esemény azonban a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt. Tavaly végül ősszel tartották meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Az ember, ha állat – rosszabb az állatnál."
Rabindranath Tagore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ