Kertész Dávid nyerte a Magyar Írószövetség és a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány meseíró pályázatát
Dátum: 2023. június 13., kedd, 9:49

A kárpátaljai Kertész Dávid író nyerte a Magyar Írószövetség és a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány meseíró pályázatát - közölte pénteken az alapítvány az MTI-vel.

A pályázat eredményét díjátadó gála keretében hirdette ki Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Sárkány-Nagy Erzsébet, Méhes György lánya pénteken.

A csaknem egymillió forint összdíjazású pályázatot a Magyar Írószövetség és a Méhes György - Nagy Elek Alapítvány hirdette meg idén márciusban azzal a céllal, hogy ösztönözze új magyar gyermekirodalmi művek születését és felhívja a figyelmet Méhes György meseírói munkásságára.

Az anonim pályázatra a szervezők április 30-ig várták a műveket azon alkotóktól, akik tagjai valamely anyaországi vagy határon túli írószervezetnek. A beérkezett 49 érvényes pályamű közül a zsűri javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma választotta ki a három legjobbnak ítélt pályázatot.

Kertész Dávid Hogyan tanultam meg mesélni című pályaműve lett az első, a második Lőrincz P. Gabriella A kályha és a kislány című meséje, a harmadik Hegedűs Imre János Gyuri bácsi Csodaországban című szövege lett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„A bűvész nem varázsló, csak színész aki a varázsló szerepét játssza. A színészről sem szokták letépni az álszakállt!"
Rodolfó
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ