Irodalom éjszakája - Csütörtöktől három napon át Debrecenben
Dátum: 2023. június 14., szerda, 9:58

Ismét az irodalomé lesz a főszerep esténként Debrecen hangulatos belvárosi terein, utcáin és épületeiben június 15. és 17. között, az ötödik alkalommal megrendezett Irodalom éjszakáján - közölte az MTI-vel a szervező Csokonai Színház.

Az egyes helyszíneken most is a teátrum művészei olvasnak fel, az idei évben rekordszámú, 27 ország (többek között Izrael, Franciaország, Portugália vagy Belgium) 27 szerzőjének műveiből - áll a közleményben.

Mint kiemelik, minden nap lesz 2-2 jelnyelvre tolmácsolt felolvasás, a programfüzetben és a honlapon pedig feltüntetik, mely helyszínek érhetők el a mozgásukban korlátozott vendégek számára is.

Míg tavaly a sziget nyújtotta menedék szolgált témául, idén a (láb)nyomok olvasása, kutatása nyújt tájékozódást és ad fókuszt a választott szövegeknek - idézik Nagy Gabriellát, az Irodalom éjszakája szövegkurátorát, a Litera főszerkesztőjét.

Az élő felolvasásokat 9 szabadtéri helyszínen párhuzamosan rendezik meg, de a szervezők mindenütt biztosítanak esőhelyszíneket is. Mindenhol egy adott szerző művének 10-15 perces részlete hangzik el 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00 órai kezdéssel.

A helyszínek között szerepel a Csokonai Színház fogadótere, a Csokonai Fórum Orfeum terasza, a Debreceni Református Kollégium és a Szabó Magda Emlékház udvara, valamint az Egykori Verestorony (Üvegpiramis) is.

A közlemény idézi Puskás Istvánt, Debrecen alpolgármesterét, aki szerint már önmagukban lábnyomok az estéről estére különböző helyszíneken felhangzó szövegek. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója pedig azt emeli ki: hagynunk kell, hogy kíváncsiságunk és nyitottságunk új ösvényekre vigyen, mert a program lényege az, hogy minden évben új írókat ismerjünk meg.

Az esemény az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata, az EUNIC Hungary és a Csokonai Színház együttműködésében, Debrecen város és a Deutsche Kulturforum támogatásával valósul meg. A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

A részletes program a www.irodalomejszakaja.hu oldalon érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Az egyik korszak oltárterítője a következő lábtörlője."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ