Závogyán Magdolna: megkerülhetetlen szellemi örökséget hozott létre a Tokaji Írótábor
Dátum: 2023. agusztus 16., szerda, 16:25

A Tokaji Írótábor ötvenéves produktuma, sajátos története nyilvános vitái és szellemi életre gyakorolt hatásai megkerülhetetlen nemzeti örökséget, értékeket teremtettek - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára az ötvenegyedik alkalommal megrendezett, négynapos irodalmi szakmai találkozó hétfői megnyitóján Tokajban.

A hagyományosan a Rákóczi-pincében tartott ünnepségen Závogyán Magdolna emlékeztetett, a 2022-es tábor az emlékezés és a számvetés jegyében telt el, "öt hosszú évtized immár saját történelemmel ajándékozta meg ezt a fórumot".

Az írótábor a magyar értelmiség egyik legintenzívebb szellemi színterévé vált, szókimondó eszmecseréi, élénk társadalmi reflexiói és merész, kompromisszumot nem ismerő megnyilvánulásai sokak szerint a lakiteleki rendszerváltó mozgalmat vetítették előre - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, 2021-ben a Hungarikum Bizottság kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánította az írótábort, és bár a tábor elsősorban az irodalmi élet aktuális állapotának elemzését tekinti fő küldetésének, mégis egyfajta szellemi-közéleti agorává változott.

Azt kell a tábor szervezőinek és résztvevőinek vizsgálnia, hogy milyen új utakon akar az irodalom elindulni, milyen strukturális reformok szükségesek ehhez, illetve milyen új lehetőségeket kell megragadnia, hogy megtarthassa identitás- és társadalomformáló erejét - összegezte.

L. Simon László, az írótábor elnöke, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, a rendezvényen a folyamatos változás jegyében egyre frissebb légkörben tudnak találkozni és tanácskozni a hazai irodalmi élet szereplői, írók, költők, műfordítók, irodalmárok és irodalomtörténészek.

Az idei írótábor egyik feladata, hogy a tavalyi, jubileumi ötvenedik év után "bizonyítsuk, hogy van további létjogosultsága ennek a találkozónak" - hangsúlyozta az elnök.

A megnyitón köszöntőt mondott Posta György, Tokaj polgármestere, Horváth Ágnes főiskolai tanár, a Tokaj-Hegyalja Egyetem korábbi rektora és Soltész Márton irodalomtörténész, az írótábor elnökségi tagja.

A megszokott kerekasztal-beszélgetések és szakmai előadások mellett bemutatók, koncertek, borkóstolók és színielőadások színesítik a tábor programját. A tábor végén megtartják a hagyományos domborműavatást és faültetést a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban, majd a rendezvényt zenés felvonulással zárják Tokaj belvárosában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ