Madách-ünnepséget rendeznek Balassagyarmaton
Dátum: 2024. január 16., kedd, 18:33

Madách Imrére emlékeznek születésének 201. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A hagyományos vármegyei rendezvényen idén az íróról készült könyvet és filmet is bemutatják - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Nógrád vármegyei Madách-ünnepség délután koszorúzással kezdődik a Civitas Fortissima téri Madách-szobornál, majd könyvbemutatóval és kiállításmegnyitóval folytatódik a Madách Imre Városi Könyvtárban. A tájékoztatás szerint a vármegyei önkormányzat kiadványát, a Madách Imre 200 című könyvet a szerkesztő, Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi docens mutatja be.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a vármegyei közgyűlés elnöke a kötet előszavában így fogalmaz: "Mi, Nógrád vármegyeiek Madách, az alkotó mellett egy kicsit tán jobban ismerjük, tiszteljük és szeretjük Madáchot az embert, a hazafit. Tudjuk mi is, hogy Madách nem beszorítható és nem kiszorítható. Madách költő, író, politikus, szónok, tudós, közigazgatás-szervező".

A kötet 17 szerző munkáiból állt össze. Feldolgozták a Madách-ábrázolásokat, szobrokat, festményeket, érmeket, és az író utóéletét is. Egy fejezet Madách kapcsolataival foglalkozik; kiderül az írásból, hogy Lónyay Menyhért, a későbbi miniszterelnök jó barátja volt az írónak, mint ahogy Szontagh Pál vagy Nagy Iván történész is. Külön foglalkoznak Madách és Arany János irodalmi barátságával.

Önálló fejezetet kapott a könyvben Az ember tragédiája, valamint helyet kaptak az író, költő szerelmei is a 2022-ben elhunyt Andor Csaba Madách-kutató kézirataiból. A kötet a Madách-leszármazottakkal készült interjúkkal zárul.

A könyvtár galériáján a városi önkormányzat Horváth Endre-díjában részülő idősebb Telek Zoltán festőművész munkáiból nyílik kiállítás. Idősebb Telek Zoltán a mai Szlovákia területén, Losoncon született 1943-ban, iskoláit Balassagyarmaton végezte. Első olajfestményét tizenévesen festette, majd később Bacsúr Sándor és Farkas András lettek a mesterei. Rendszeres kiállítója a Balassagyarmati Nyári Tárlatoknak, és több önálló kiállításon mutatkozott be az elmúlt években, többek között az Artbázis Összművészeti Műhelyben Budapesten.

A központi ünnepséget a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban rendezik meg, ahol Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke és Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára mond köszöntőt.

Az ünnepségen adják át az ez évi Madách-díjakat. Az idei díjazottak Nógrádi Gergely operaénekes, kántor, író, újságíró, valamint a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár.

Az eseményen mutatják be az Egy nógrádi próféta - Madách Imre és Az ember tragédiája című filmet, amit a vármegyei önkormányzat megbízásából készített a Cameofilm Studio Kft.

A tájékoztatás szerint a forgatás tavaly ősszel zajlott azokon a helyszíneken, amelyekhez Madách Imre élete erős szállal kapcsolódott: a csesztvei Madách Kúriában, ahol boldog házaséveit töltötte, s amely ma emlékházként működik, valamint Balassagyarmaton, ahol aljegyző volt. A film elkészítésében közreműködött a gazdag Madách-gyűjteménnyel rendelkező balassagyarmati Palóc Múzeum is.

A 30 perces film célja az ismeretterjesztés, azon belül kiemelt szándék volt, hogy digitális iskolai tananyagként szolgálja a köznevelést. A film rendezői Barlay Tamás és Kis-Tóth Zalán.

Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 20-án született a nógrádi, ma Szlovákiához tartozó Alsósztregován. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja mindössze 41 évet élt. A Madách Imre-díjat 1964-ben, halálának 100. évfordulóján alapították.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna senki."
Gárdonyi Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ