Az idei Versünnep nyilvános döntőjére a magyar költészet napján, április 11-én kerül sor a Nemzeti Színházban, ahol a tizenegy legjobb versenyző méri össze tehetségét - tudatták a rendezvény szervezői kedden az MTI-vel.
A közlemény felidézi, hogy a Versünnep Alapítvány versenyprogramjára jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 5-én tartották a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumban.
Mint írják, az innen továbbjutott versenyzők a magyar költészet napján, csütörtökön 18 órától a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntő részeként mérhetik majd össze tudásukat.
Az év elején meghirdetett versmondó versenyre 30 hivatásos előadóművész jelentkezett a Kárpát-medencéből, határon innen és túlról, a döntőbe a tizenegy legjobb produkció jutott be.
A tájékoztatás szerint a döntő zsűrielnöke Rubold Ödön, Jászai Mari-díjas színművész lesz, mellette Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Nagy Barbara Munkácsy Mihály-díjas képzőművész és Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa vesz részt a rendezvényen.
A versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett jelentkezni, a hivatásos előadóművészek esetében a nevezett művek között idei irodalmi évfordulós szerző - Radnóti Miklós, Hervay Gizella vagy Sziveri János - valamely alkotásának kellett szerepelnie. A különböző díjak mellett az első helyezett Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas képzőművész Versünnep-kisplasztikáját nyeri el.
A mintegy húsz éve működő Versünnep Alapítvány versmondó versenyekkel és egyéb eseményekkel népszerűsíti a magyar kultúrát Magyarországon és külföldön egyaránt. A Versünnep 2024-es eseménysorozatára négy kategóriában jelentkezhettek hivatásos színművészek, előadóművészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk.
A megmérettetésre jelentkezni vers- és prózamondás, énekelt vers, vagy versmegzenésítés, képző vagy filmművészeti alkotás kategóriában lehetett. Az iskolák versenyei folyamatosan zajlanak, az amatőr előadók elődöntői június első hétvégéjén lesznek. A Nemzetközi Seregszemlére június közepén kerül sor - olvasható a közleményben.
A Versünnep döntője nyilvános és ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet a www.versunnep.net weboldalon lehet megtenni. A döntőt online a Versünnep Alapítvány Youtube-csatornáján élőben közvetítik - áll az összegzésben.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |