Idén is pályázatot hirdet fiatal íróknak a Előretolt Helyőrség Íróakadémia
Dátum: 2024. agusztus 26., hétfő, 15:36

Ismét pályázatot hirdet fiatal íróknak az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG); a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 15.

A pályakezdő szépíró kategóriában közzétett pályázati felhívás szerint ebben az évben is tíz alkotó részesülhet jelentős szakmai, és a későbbiekben anyagi támogatásban - tájékoztatta a Előretolt Helyőrség Íróakadémia az MTI-t.

Olyan 18 és 25 év közötti pályázók jelentkezését várják, akik nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket, és úgy érzik: alkotói pályájuk kibontakozását elősegítheti az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóinak iránymutatása, szakmai tapasztalata, egy alkotói közösséghez való tartozás, a pályakezdés nehézségeinek áthidalásához nyújtott szakmai, szellemi és anyagi támogatás - írták.

Az íróakadémiai képzés időtartama három tanév, a képzés első felében a pályázat nyerteseinek egyedülálló tanulási és továbbképzési lehetőségeket kínál jeles írók irányításával, továbbá a pályázat nyertesei korszerű önmenedzselési módszereket is elsajátíthatnak.

A képzés második felében a pályázat nyerteseinek a KMTG egy tanévre havi nettó százezer forint művészeti tanulmányi ösztöndíjjal nyújt támogatást. Amennyiben a hallgató teljesíti az íróakadémia szakmai elvárásait, a KMTG további egy évvel meghosszabbítja az ösztöndíjat.

A KMTG közreműködik a nyertesek műveinek megjelentetésében, közönségtalálkozók és szakmai rendezvények szervezésében, gondoskodik a médiajelenlétről, valamint elősegíti a szerzők érdekeinek érvényesítését.

A tájékoztató szerint a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az íróakadémia képzése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Számos tehetséges és elhivatott pályakezdő élt a felkínált lehetőségekkel, és lépett önálló kötettel az irodalomkedvelő közönség elé.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában, az Enumeráció című debütsorozatban eddig 34 kötet jelent meg, és több hallgatónak már a második, sőt a harmadik könyve látott napvilágot. Az akadémia oktatói és hallgatói az intézmény 2016-os fennállása óta több száz kitüntetést, díjat és szakmai ösztöndíjat nyertek el.

A pályázatról további információk a KMTG honlapján érhetők el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ