Elhunyt Tolnai Ottó vajdasági magyar író, költő
Dátum: 2025. március 28., péntek, 6:22

Elhunyt Tolnai Ottó Kossuth-díjas vajdasági magyar író, költő, műfordító - közölte a családja csütörtök este.

A kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves volt.

Tolnai Ottó 1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1955 és 1959 között a zentai magyar gimnázium tanulójaként publikálta első műveit. Az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, majd a Zágrábi Egyetemen hallgatott filozófiát.

Első verseskötete 1963-ban jelent meg Homorú versek címmel. Ekkor már a Ifjúsági hetilap művészeti mellékletének, a Symposionnak a szerkesztője volt Domonkos István, Koncz István és Fehér Kálmán mellett. Ebből a mellékletből indult az Új Symposion irodalmi, művészeti folyóirat 1964-ben. Tolnai Ottó 1969 és 1974 között az Új Symposion főszerkesztője volt. Ezt követően húsz éven át szerkesztette az Újvidéki Rádió művelődési műsorait.

1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja volt, illetve ő volt a szervezet utolsó elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja.

Elismerései között többek között a Híd-díj, a József Attila-díj, a Radnóti-díj, a Weöres Sándor-díj, Kossuth-díj az Artisjus Nagydíj, a Vilenica-díj szerepel, és megkapta a Köztársasági Elnök Aranyérme kitüntetést is.

Műveit német, francia és szerb nyelvre fordították le.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ