Passuth László Alfréd apja, a kisnemesi származású Passuth Ferenc József Sáros vármegye főszolgabírája, anyja, Éber Emánuella Eugénia középiskolai tanár volt. Szülei válása után, 1901-ben anyjával Kolozsvárra költözött, a "kincses város" gazdag kulturális és történelmi öröksége meghatározó volt később írói pályáján is. A piaristákhoz járt iskolába, és egyetemi tanulmányait is Kolozsvárott kezdte, majd a szegedi egyetemen folytatta, ahol jogi diplomát szerzett. 1921-től harminc éven át megbecsült banktisztviselőként dolgozott: a fővárosi Magyar-Olasz Bank Rt. tisztviselője - 1922-23-ban a bank milánói kirendeltségének munkatársa -, 1932 és 1945 között a Károly körúti bankfiók igazgatója volt. 1951-től 1960-ig, nyugdíjba vonulásáig az Országos Fordító Iroda alkalmazottjaként dolgozott, latin, angol, francia, német, olasz, görög, spanyol és portugál nyelvekből fordított.

Írói pályáját útirajzokkal, történelmi tanulmányokkal, kulturális lapfordításokkal kezdte az 1920-as évek közepén, írásai a Nyugat, a Szép Szó, a Magyar Szemle, a Jelenkor és a Válasz hasábjain jelentek meg. A Magyar Nemzetnek alapításától kezdve külső munkatársa volt. A harmincas évekre már birtokában volt a rá jellemző óriási és sokoldalú műveltség java részének. 1937-ben megjelent első regénye, az Eurázia, és ugyanebben az évben kiadott tanulmánykötete, az Esztergomi symposion, azt mutatja, hogy egyaránt élt benne a regényíró és a történész. Móricz Zsigmond biztatására vállalkozott máig legnépszerűbb műve, az Esőisten siratja Mexikót megírására. Az 1939-ben kiadott, Hernán Cortés spanyol konkvisztádor felfedező és hódító útjáról írt történelmi regény országos hírnevet hozott szerzőjének, aki ezzel megtalálta saját műfaját, stílusát. A spanyol és indián kultúra találkozását bemutató korkép kedvelt olvasmány lett a föld számos nyelvterületén. (Spanyolországban 1946-ban jelent meg, és számos kiadást megért.)

A spanyol trilógia további darabjai (Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester) mellett nagyméretű, színes tablókban mutatta be a hazai és az európai történelem kiemelkedő alakjait. A magyar történelem felidézését a Sasnak körme között című, Zrínyi Ilonáról szóló regényével indította meg, a Báthoryakról szól a Négy szél Erdélyben, II. Endrét (II. Andrást) mutatja be a Hétszer vágott mező, Luxemburgi Zsigmond királyt idézi fel a Tört királytükör című műve. A múltidézésben külön vonulatot jelentenek a nagy művészeknek emléket állító kor- és jellemrajzok: Monteverdiről szól A mantuai herceg muzsikusa, Gesualdo életét követi nyomon a Madrigál, Raffaello alkotói pályáját mutatja be az Aranyködben fáznak az istenek, Caravaggio kalandos élete ihlette a Medúzafej című könyvét.

Passuth társadalmi regényeket is írt: a bankok világáról (Forgóajtó), az ellenállási mozgalomról (Felhő és oázis), az 1945 és 1947 közötti évek budapesti és európai valóságáról (Emlék és folytatás), de ezeknek a népszerűsége nem érte el történelmi regényeinek nagy közönségsikerét. A távoli históriába kalauzoló köteteivel komoly küldetést töltött be: kedvet ébresztett az egyes történelmi korok és személyiségek alaposabb megismerésére. Történelmi regényeinek fontos erénye az eredeti forrásokból merített hitelesség. Passuth László tudós szinten volt otthonos a történelemben, régészetben, művészetekben. Kivételes tárgyi tudással és kiegyensúlyozott mesélőkedvvel ismertette meg olvasók százezreivel a letűnt századok nevezetességeinek életútját, viselkedését, szokásait. Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író.

Írói működésének a művész- és történelmi regények mellett másik nagy területe az emlékiratírás volt, kamaszkori élményeitől a hatvanas évekig terjedően öt kötetben publikálta emlékeit, elmélkedéseit (Kutatóárok, Rézkor, Gyilokjáró, Barlangképek, Tíz esztendő tető alatt).

Komáromi Csaba irodalomtörténész így írt róla: "A szó igazi értelmében európai szerző volt. Tudatosan tágította olvasóinak horizontját a közös kincs, Európa művelődéstörténete fontos fejezeteinek átlátására, megmutatva azt, hogyan illeszkedik ezekbe a nagy ívű folyamatokba a magyar kultúra. Egyszerre volt tudománynépszerűsítő, tudományos színezetű, tudományos, intellektuálisan hatásvadász, boszorkányos történetcsiholó és persze népszerű."

Hivatalos elismerésben, kitüntetésben soha nem volt része. 1948-ban kizárták az írószövetségből, 1956-ig csak álnéven írhatott. 1945-1960 között a Magyar PEN Club főtitkára volt, bár 1948 és 1957 között csak névleges volt e tisztsége.

Passuth a magánéletében ugyanolyan választékos stílusú volt, mint mondatai szövegezésében, cselekményeinek szerkesztésében. Személyes megjelenésében a mértéktartó elegancia és a modorbeli kedvesség, szívélyesség volt jellemzője. Miután Tihanyban nyaralót épített, a hatvanas évektől néhány regénye ott született a nyári hónapokban.

Passuth László 1979. június 19-én Balatonfüreden halt meg, végső nyughelye a városhoz tartozó, róla elnevezett balatonarácsi katolikus temetőben van. Balatonfüreden utcanév őrzi emlékét, a településen és egykori budai lakóházánál emléktáblája látható. Az 1980-as évek elején özvegye, Békésy Lola az író kiterjedt levelezéséből és kiadatlan kézirataiból álló hagyatékának első részét, majd 2013-ban további kéziratait és fotográfiáit leánya, Passuth Krisztina Széchenyi-díjas művészettörténész adományozta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.

(MTI)