Az alkotó az Írók Boltjában tartott rendezvényen elmondta: foglalkoztatja, hogy létezik-e öregkori stílus, ha létezik, akkor a K. dosszié annak első műve. A kötet összefoglaló, szentimentális, mégis radikális - említette a stílus jegyeinek vélt elemeket.

Hozzátette: az óriási radikalizmust úgy hívják, halál, az öregkori stílus a halálról, illetve annak fogadásáról szól.

Mint mondta, az időskori kötetek a fiatalkori, emlékszerű mozzanatokról szólnak, de másképpen, misztikusabban.

Kertész Imre nem kívánt szólni arról, jelenleg min dolgozik, mert - mint jelezte - nem biztos abban, hogy meg tudja csinálni.

Az író minden regénybe belehal - fogalmazott az eseményen, hozzátéve, hogy „minden regényben sok-sok kudarc van, és végül a sok csődből összeáll valami".

Leszögezte, hogy anekdotákból építkező önéletrajzi regényt nem akar írni. „Tudnék ilyet írni, de minek" - mondta a nagy érdeklődéssel kísért közönségtalálkozón Kertész Imre.

A nagyobbrészt Berlinben élő alkotó megjegyezte: minden regény magánügy, de egészen másféle, mint a valódi magánügye, ez utóbbi megírása nem érdekli.

A tavaly megjelent K. dossziét legderűsebb könyveként aposztrofálta. Felidézte, hogy fiatalkorában, a pénzkereseti céllal készített vidám művek írásakor ismerte fel a humor fontosságát.

Pestnek egyedülálló humora volt, ami a kataklizmák idejét elviselhetővé tette - mutatott rá, hozzáfűzve: „nem tudom, ez hova tűnt".

A K. dosszié a fülszöveg szerint „önéletrajz két hangra", párbeszéd az író életéről, szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.

A kötet alapjául az a beszélgetés szolgált, amelyet Kertész Imre 2003-2004-ben folytatott Hafner Zoltán irodalomtörténésszel.