Hírek

Új irodalmi sorozatot indít XX címmel a Petőfi Kulturális Ügynökség, a 20. század azon kiemelkedő írói és költői kerülnek a fókuszba, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van - áll az intézmény hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hírek

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás mellett prózai szövegeken keresztül Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem ereje, valamint a költő alakja elevenedik meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című zenés, irodalmi előadásban, amelynek ősbemutatója március 15-én lesz Budapesten, a Hagyományok Házában.

Hírek

Életének 87. évében elhunyt Kozma Dezső erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese, a Partiumi Keresztény Egyetem volt dékánja - közölte hétfőn honlapján a nagyváradi egyetem.

Hírek

Meghalt Tamás Gáspár Miklós - közölte Facebook-oldalán vasárnap a Litera - Az irodalmi portál. A filozófust, közírót január 15-én, vasárnap hosszú betegség után, 74 éves korában érte a halál - erősítette meg a hírt a család az MTI-nek.

Hírek

Költő lenni vagy nem lenni címmel ünnepélyes keretek között pénteken megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, állandó Petőfi-kiállítása, amely az életmű főbb problémaköreit megidézve mutatja be Petőfi Sándor alakját.

Hírek

Nógrád vármegyében és Budapesten is megemlékeznek hétfőn Mikszáth Kálmánról születése 176. évfordulóján a salgótarjáni székhelyű Mikszáth Kálmán Társaság szervezésében, de születésnapi megemlékezést tartanak szülőfalujában, a ma már Szlovákiához tartozó Szklabonyán, és ünnepségeket szerveznek az író nevét viselő nógrádi iskolákban is.

Hírek

Kétszáz éve, 1823. január 1-jén született Petőfi Sándor, a magyar költészet egyik legismertebb alakja. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:

Hírek

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt, az Orpheusz Kiadó vezetőjét választotta újra elnökévé szombati tisztújító közgyűlésén a Magyar Írószövetség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

Hírek

Megjelent Kertész Imre Sorstalanság című művének legújabb kiadása. A kötet különlegessége, hogy a szöveg idegen és régies kifejezéseinek megértését magyarázó jegyzetek segítik.

Hírek

Ötvenegy különleges ember történetét mutatja be Sal Endre Hősök és kalandorok - Mesél a Fiumei úti sírkert című kötete, amelyet a Fiumei úti sírkertben mutattak be hétfőn.

Hírek

Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, amelyet ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító vehet át eddigi életpályája elismeréseként december 6-án - tájékoztatta a Pannon Filharmonikusok az MTI-t kedden.

Hírek

Huszonöt éve, 1997. november 22-én hunyt el Kardos G. György József Attila- és Márai Sándor-díjas író, az Avraham Bogatir hét napja című regény szerzője. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott pénteki sajtótájékoztatójukon.

Hírek

Február 15-én lesz nyolcvanéves Oravecz Imre Kossuth-díjas költő, műfordító. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Tudományos konferenciát, Kárpát-medencei vers- és prózamondó versenyt, valamint énekeltvers-fesztivált is rendez a Petőfi 200 emlékév alkalmából idén a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győrben - jelentette be az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Hírek

Száznegyven éve, 1883. február 5-én született Nagy Lajos Kossuth-díjas író, publicista. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Pataki Viktor irodalomtörténész, szerkesztő, korábbi társelnök mellé Konkoly Dániel irodalomtörténész, szerkesztőt választotta új társelnöknek pénteki tisztújító közgyűlésén a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).

Hírek

Hollandia lesz a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa. A rendezvényt szeptember 28. és október 1. között tartják meg a Millenáris parkban.

Hírek

Elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója életének 71 évében - közölte Facebook-oldalán a kiadó szerdán.

Hírek

Új kiadásban jelentek meg Szent István király Imre herceghez intézett intelmei. A Szent István király intelmei - Régen és most című könyvben most először egymás mellett három nyelven is olvasható a mű: magyarul, angolul és latinul.

Hírek

Hegedüs Vera lett a pályakezdő szerzőket elismerő Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Hírek

Száznyolcvan éve, 1842. december 8-án született Csiky Gergely író, drámaíró, a magyar polgári dráma megteremtője. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1-je között Kiskőrösön, a Petőfi-szilveszter elnevezésű rendezvényen a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Hírek

Kilencven éve, 1932. november 24-én született Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató kapta a Győri Könyvszalon idei Alkotói Díját.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Az elme betegségei sokkal pusztítóbbak, mint a test betegségei."
Cicero
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ