A hazájában a legnevesebbek közé tartozó és Franciaországban is jól ismert író, költő, műfordító és újságíró úgy fogalmazott: minden, ami túllépi egy nemzet határait fontosabb annál, mint ha csak a határokon belül ismerik. Ám az irodalom szempontjából alapjában véve még az európai dimenzió is szűknek tekinthető.

„Egy íróra hatást tehet egy másik író, aki a világ túlvégén lakik, és lehetnek olvasói a Föld bármelyik sarkában” – fejtette ki Jean Portante. Hozzátette: az irodalomnak sem földrajzi, sem politikai értelemben nincs behatárolt, pontos területe.

A francia nyelven alkotó Portante olasz bevándorlók gyermeke, de már a luxemburgi Differdange-ban született 1950-ben. Verseket, novellákat, regényeket, színdarabokat és forgatókönyveket egyaránt írt, munkássága mintegy harminc kötetre tehető. Szerkesztett emellett verseskötet-sorozatot, alapítója volt a műfordításra koncentráló Transkrit luxemburgi folyóiratnak, valamint egy francia irodalmi kiadványnak, és munkatársa a Le Jeudi című luxemburgi hetilapnak.

Számos más kitüntetés mellett néhány nappal ezelőtt elnyerte Luxemburg legnívósabb irodalmi kitüntetését, a Batty Weber-díjat, amelyet háromévente adományoznak egy-egy író vagy költő életművének elismeréseképpen. Költői munkásságáért nyolc éve Franciaországban is kapott egy fontos kitüntetést, a Louis Montalte-nagydíjat.

Ami a budapesti könyvfesztivált illeti, Portante úgy vélekedett, nem elsősorban személyének köszönheti a díszvendégi meghívást, hanem Mrs. Haroy, avagy a bálna emlékezete című könyvének, amely most jelenik meg magyar fordításban.

Ajánlásában a L'Harmattan kiadó úgy fogalmaz, hogy a könyv az identitáskeresés regénye. Portante elmondta, hogy időközben filmre is vitt művében a bálna – amely az ő szemében „a történelem első nagy vándora” volt – a migráció, a bevándorlás metaforája. Mint fogalmazott, a cetnek az a tulajdonsága, hogy vízi állatként is megőrizte emlős mivoltát, tüdejét, számára azt jelenti, hogy „emlékezetében a bálna meg kívánta menteni eredetét”. Új környezetéhez alkalmazkodott, de nem integrálódott és nem asszimilálódott – fogalmazott az író, aki magát is világpolgárnak vallja.

Arról is beszélt, hogy a kilencvenes években már járt Budapesten, egy hegedűművész kíséretében. Mint felidézte, megérintette, hogy – „akár a bálna a tüdejét” – a magyar főváros is megőrizte sokarcú kultúrájának és többnemzetiségű múltjának gazdag emlékezetét.

Portante elmondta, személyesen nem ismeri könyvének fordítóját, Pacskovszky Zsoltot, ugyanakkor úgy vélte, hogy ez csak érdekesebbé teszi a magyar változatot. A szerző és a fordító közti interakció veszélyes is lehet – tette hozzá.

A műfordításairól is ismert író szerint más nyelvre áttenni egy könyvet egyfajta újraírást is jelent, a fordítói tevékenység ezért irodalmi alkotómunka.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy budapesti tartózkodásából is születik majd valamilyen alkotás, Jean Portante úgy azt mondta, számára nehézséget jelent közvetlenül arról írni, amit lát. „Az irodalmi alkotómunkához egyfajta lerakódási időre van szükség” – emelte ki, hozzáfűzve, hogy tapasztalatai szerint nincs kapcsolat a közvetlenül megélt valóság és az írás között.

A luxemburgi író azt is kifejtette, hogy az internet megjelenése nem változtatta meg az irodalomról alkotott véleményét. Mint mondta, a világhálóban eszközt lát, nem tartalmat. Emlékeztetett arra, hogy annak idején nagy forradalomnak tűnt az áttérés a libatollról a töltőtollra, majd az írógép megjelenése, a rádió, a televízió. „A számítógép és az internet pedig korunk eszközei” – hangsúlyozta.

„Nem hiszem, hogy egy író mindenhová üzenettel a zsebében érkezhet” – válaszolta Portante arra a kérdésre, visz-e valamilyen üzenetet a magyarországi fesztiválra.

Hozzátette: amennyiben erre mindenképpen mondania kell valamit, arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az emberi méltóságot illetően semmilyen engedményt nem szabad tenni. Bárki bárhol él a Földön, megilleti a méltó élet joga, hiszen a Föld senkié és mindenkié – fogalmazott a könyvfesztivál luxemburgi díszvendége.

Veres Béla (MTI)