Lehet-e könnyű a nehéz?
Dátum: 2006. november 19., vasárnap, 22:21
Azt írja, a mai világban nehéz embernek maradni. Azt is írja, hogy azt mondjuk, ami fáj, s ne azt, ami illik! Mert ami mélyről jön, az mindig véres. De ettől válik élővé. És azt is írja még, hogy szeretni kell, de a szeretet egyedül nem megy. – Én meg azon morfondírozom – miközben egy tévéstáb rövid interjújának fölvételét figyelve várakozom Müller Péterre, akinek most jelent meg legújabb munkája, s a tévéinterjú témája, a Szeretetkönyv –, hogy vajon miként érezheti magát egy olyan tévéinterjú adása közben, ahol a felvétel előtt néhány másodperccel tudja meg a riportertől, hogy az illető el sem olvasta el a könyvét. Ezen gondolkodom – de nem kérdezem meg tőle.

– Már a boltokban van a Szeretetkönyv, ami öt évig készült. A kiadó azzal a szöveggel reklámozza a művet, hogy ez a kötet segít szeretni. Hát, ha így reklámozunk egy könyvet, akkor tényleg nagy baj van a világban.

– Meggyőződésem, hogy aki elolvassa a könyvem, amelynek minden sorát én magam is megéltem, akkor át fogja élni azt, amit én írás közben. Én sokkal jobban tudok szeretni, mint előtte! Nagy élmény volt ez a szeretet kérdésén való, meditációm, s jobban szeretem a családomat, az embereket, mint mondjuk egy esztendővel ezelőtt. Ma már mást jelent nekem belenézni egy ember szemébe, mint régebben. A szeretet nem olyan dolog, ami egyszer csak ránk tör, hanem összefügg az emberek megismerésével! Nem ismerhetek senkit, amíg nem szeretem, és nem szeretem, amíg nem ismerem. Ha valaki igazán szeret valakit, akkor ismeri is! S ha igazán ismerek valakit, csakis akkor tudom szeretni.

– Szeretet… Mint Ön is írja, nagyon nehéz szavakkal kifejezni.

– Ez már egy írói feladata. Itt, ahol mi most beszélgetünk, a Madách Színházban, egy teátrumban, itt esténként létrejön a szeretet. Hiszen minden darab erről szól! Ha nem jön létre, akkor az egy rossz előadás volt. A művészetnek megvan az a képessége, hogy életre tud kelteni élményeket. Ha valaki nem szeret engem, az nem fogja elolvasni a könyvem. De az nem baj, mert nem neki írtam. S ha valaki elolvassa, akkor már a szavak erejével létrejöhet a közös varázslat.

– Sok olyan megállapítás van a könyvben, ami vitákat fog kiváltani. Az egyik nagyon aktuális fejezetben arról ír, hogy a forradalmakat nem a testvériség, hanem a gyűlölet robbantja ki. S a közös gyűlölet adja az összetartozás érzését. Írás közben gondolta volna, mennyire aktuálissá válik majd ez a rész?

– Nekem ez nem okozott meglepetést, hiszen hetven éve ebben élek. Régen a ma tapasztalhatónál sokkal keményebb gyűlölet volt. Annak idején, kisgyerekként egy földbe vájt bunkerben laktam az anyámmal, olvadt hólevet ittunk, szerencsés esetben ehettünk a döglött lovak teteméből kivájt húsból. Anyámat folyton a megerőszakolás veszélye fenyegette; akkoriban valóban élet és halál közt éltünk. Ami most van, az – ehhez képest – nagyon enyhe történet!

– Azt írja, hogy a gyűlölet Magyarországon mindig nagy volt...

– Igen, sajnos a magyarság történetében visszatérően szerepel az úgynevezett balsors, ami a szeretet hiánya. Hamvas Béla – aki nagy tanítóm volt – írja, hogy amikor a németek megszállták Magyarországot, elhűltek azon, hogy mennyi feljelentő levelet kaptak a magyaroktól. Nem voltak ahhoz szokva, hogy idejönnek egy idegen országba és bálaszámra érkeznek a feljelentgetések, a szomszédok, az ismerősök ellen. Fönnmaradtak ilyen levelek a Gestapo titkos iratai között. Most képzelje el, hogy a nácik megdöbbentek rajtunk..!

Elég szomorú, hogy ilyen országban élünk. Így még nagyobb csoda, ha valakit, mint Ön, ennyire tisztelnek, elismernek! Mit gondol, miért?

– Mert szeretem az embereket! Még azokat is, akik ártottak nekem. Most itt van ez az őrület, s nekem mégis minden oldalról vannak barátaim. Politikai, vallási hovatartozásra, bőrszínre való tekintet nélkül. Ha egyébként összeengednék őket, lehet, hogy egymás torkának esnének. De én semmit nem veszek komolyan, amit a politikában mondanak. Nem vagyok és nem is voltam egyetlen pártnak sem tagja: egyszerűen nem politizálok.

– Ezek szerint ezt mégis meg lehet úszni?

– Ez nem „megúszás”, hanem felülemelkedés. Amikor politikáról volt szó, mindig félreálltam.

– Sok barátság mégis a politikai különbségek miatt ment és megy tönkre, a hitek, elvek és meggyőződések különbözősége miatt!

– Goethe azt mondta, a barátság olyan dolog, amiért az embernek még a meggyőződését is föl kell adnia. Engem nem érdekel, ki milyen fajú, vallású, ez ügyben nem tudok senkivel sem összeveszni.

– A Kigyó és kereszt című munkájában ír például egy, Latinovits Zoltánnal halála után készült – vagyis túlvilági – beszélgetéséről, vagy Domján Editről. Ne haragudjon meg, hogy így teszem föl a kérdést, de egyesek nem nézték hülyének, amikor ilyenekről írt?

– Az, hogy az embereknek mit érek, nekem csupán egy információ. Én egy „önelszámoló egység” vagyok. Van bennem egy belső hang, egy belső szem, ami beszél hozzám és lát engem. Hozzá szoktam fordulni. Amikor azt mondják, szélhámos vagyok, őrült vagyok, vagy éppenséggel mester, én mindig igyekszem belül meghallani, hogy ki vagyok. S mindig megpróbálok elszámolni magammal. Hogy most ezt jól, vagy kevésbé jól csináltam, vagy éppen mondjuk tényleg hülye voltam. Meg vagyok győződve arról, hogy mindenkiben van belső érték. Csak ehhez nehéz hozzáférni! Ám kivül mind hülyék vagyunk. Nem vagyok kivétel. Mindenkinek két énje van, egy gőgös, önhitt, és egy bölcs. S az számít, melyik van éppen hatalmon az emberben. Én is ugyanolyan hülye tudok lenni, mint bárki más. Az egónknak egyébként az a nagy gondja, szeretetképtelen. Sőt, ha teljesen a saját feje után megy, akkor gyűlöl. Az ember egója arra van beállítva, hogy gyűlöljön. Erre legjobb egy hétköznapi példát mondani! Ha sokan állunk sorban, s valaki elénk áll, akkor legalább egy pillanatig átvillan bennünk, hogy „Dögölj meg!" Pedig az illető nem tett mást, csak elvett egy percet az életünkből.

– Sajnos igaza van.

– Ha elolvassuk a Bibliát, úgy, mint egy teleregényt, láthatjuk, hogy a Paradicsom elhagyása óta az emberiség mindig gödörbe lép. A Biblia – miközben szeretetet tanít, nem más, mint a gyűlölet története. Lázadások, gyilkosságok végtelen története. Az emberi élet bizony tele van gyűlölettel.

– Valóban nehéz ma érzéseket kiváltani, nem is beszélve arról a megtisztító érzésről, amit katarzisnak hívnak. Az Ön könyveit – többek között – azért szeretik az emberek, mert olyan dolgokkal foglalkozik bennük, amelyek mindenkit érintenek. Születés, halál, van-e élet a túlvilágon… S ezekre minden ember választ szeretne kapni. Spirituális kérdések – és személyes válaszok. Az jutott eszembe, hogy drámaíróként nem próbált-e meg Ön is új mítoszokat teremteni? Újrateremteni a tragédiát, visszahozni azt, amit a régi görögök még tudtak, de mára már elveszett: visszahozni a spiritualitást, a mítoszt a színházba és ezáltal az emberek életébe is?

– Mítoszt? Nem lehet már. Mély kérdést tett föl. Két dolog veszett el a modernség éveiben: a mítosz és a misztérium. S ezt újra megteremteni már nem lehet. Ma már számolni kell azzal, hogy minden mítoszt, amit gyártanak, ördögivé tesznek. Itt van például a fasizmus. A modern világ mítoszai a lehető legrosszabbak. Emlékszem, ’56-ban egy ház falára a következő volt kiírva: „Új vallás indul, érdeklődni a házmesternél."

– Hm!

– Ez a kollektív psziché öntudtalan megnyilvánulása. Jelenleg sokan próbálják újraéleszteni az ősi magyar hagyományokat. Az olaszok is valaha az elsüllyedt római mítoszokból a fasizmust. Ez most nem időszerű, és előbb-utóbb kiderül, hogy ezek negatív törekvések, még ha eredetileg jóra is törekedtek. Ma már nem lehet és nem is kell mítoszokat csinálni. Hanem meg kell érteni azt a világot, amelyben élünk. Régen a görögöknél a mítosz az utcán élt. Az emberi lelkek valaha elevenen látták az isteneket. Azzal számolni kell, hogy manapság kivétel nélkül mindenféle politika úgy él vissza az emberi élettel, hogy megpróbálja pótolni azokat a közös érzéseket, amelyek helyén valaha a mítoszok voltak. Ezért gyűlik össze annyi ember ma az utcán, ezért verekednek össze, törik be a kirakatokat, gyújtják föl az autókat. Mert ma már nincs dionüsszoszi ünnep, amikor az emberek az utcán az istennel egyesülve élték meg az eksztázist. A kollektív kiélési terület mára az utca és a focipálya lett. Megváltozott az emberek tudata. Mítosz csak akkor van, ha minden ember látja. Ma nem látjuk, s minden mitosz: álmítosz, s nagy bajokat okoz. A mai ember tudatszerkezete megváltozott, s visszavinni a múltba: örültség. Erről szól Mikszáth „Beszterce ostroma” című műve. Játszottuk itt a színházban.

– Azt írja a legújabb könyvében, hogy a komédiában az a jó, hogy azt mondhatjuk, amit komolyan gondolunk, s az emberek azt hiszik, viccelünk. Ezek szerint az a legjobb, ha a súlyos igazságokat viccbe csomagoljuk?

– Itt, a Madách Színházban játszott Hofi Géza. Ő mindig kimondta az igazságot, és az emberek röhögtek. Azt hitték, viccel. Nevettünk rajta! S ez nem azért volt így, mert Hofi olyan humoros ember volt! A hétköznapi életben nem volt az, ő egy zseni volt! Mi pedig azon röhögtünk, hogy a Hofi kimondta az igazat!

– A nevetés, mint egyfajta levezetés.

– Ha az embernek el kell fojtania az igazságot, akkor az feszültséget okoz benne. S aztán megkönnyebbül, ha kinevetheti magából.

Ezek szerint többet kéne nevetnünk?

– Reggeltől estig!

– A könyve ajánlójában úgy nevezik Önt, mint a spirituális irodalom legnépszerűbb mesterét. Van, aki gurunak mondja, mások – jó értelemben véve – boszorkánynak. Ez egyben felelősség is, mert erőteljesebb súllyal esik latba, amit mond.

– Mindig elmondom: fényévnyi távolságra vagyok attól, hogy guru legyek. Író vagyok. S az írásaimba beleszövöm a saját ellentmondásaimat. Ember vagyok, nem tartom különbnek magam, mint másokat. Előfordul, hogy valaki többet lát belém. De „magamban is csak a töröttet szeretem”. De ez persze nem jelenti azt, hogy mentes volnék a felelősségtől. Nem mondhatok, nem írhatok le akármit. S ez minden író kötelessége. Mert a szavaknak hatalmuk van. Felelünk érte.

– Azt nyilatkozta az egyik televíziónak, hogy amikor a fia, Müller Péter Sziámi elolvasta a Szeretetkönyv kéziratát, kihúzatta magával azokat a mondatokat, amikor azt írta az olvasónak: most titkot mondok neked. Miért?

– Ezek a mondatok belőlem önkéntelenül jöttek, de Péternek igaza volt. Ez olyan hivalkodó! Nem kell előre megmondani az olvasónak, hagyni kell, hogy ő eszméljen rá!

– Értem. Hamvas Bélát gyakran említi, mint mesterét, aki a tehetségével, olyan követendő életművet hagyott maga után, amire talán mások nem voltak képesek. S ennek ellenpontjaként említi a hiúságát, amivel igen nehéz megbirkózni. Különösen úgy, hogy a könyvei nagyon népszerűek, a legújabb kötetét is központi helyen állították ki a boltokban: Ön ismert, népszerű és sikeres. Így nehéz lehet legyőzni a hiúságot!

– Hamvas Bélát említi, akivel úgy vagyok, mint egy csodálatos forrással, akit nevezzünk Hamvas Bélának. Ő egy mély kút, ahonnan az élet vize ered. Én ebből a forrásból táplálkozó vízárus lennék. Ott állok fölötte és merem a vizet. És igyekszem hűséges maradni hozzá. Nagyon nehéz. Azzal próbálkozom – és ez a legfontosabb –, hogy lehet-e úgy írni mély dolgokról, titkokról, hogy azok érthetően legyenek az egyszerű emberek számára. Megérthetőek-e a legnagyobb titkok? Lehet-e a nehéznek olyan formája, ami könnyű? És ez a lényeg. Ez az, ami végigvonul a könyveimen. Számomra sokkal érdekesebbek az egyszerű emberek, mint azok, akiknek mondjuk tíz diplomájuk van! Sokkal jobban is érzem magam az egyszerű, tiszta emberek közt, főként nekik írom a könyveimet. Mert az értelmiségiek már nagyrészt süketekké váltak. Elvesztették a nyitottságukat. S az idők folyamán oly mértékig torzultunk el, hogy ma már az úgynevezett. „egyszerű emberek” érnek a legtöbbet, mert ők tisztábban látják a világot és élik meg az életet. Régóta így van. A tudós rabbik sem értették Jézust, csak az egyszerű halász, Péter.

Canjavec Judit

Fotó: MTI

Megjelent: a Budapesti lap

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, mije hiányzik."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ