A napjainkban igen népszerű orvosi krimik szerzőjét, az amerikai Robin Cookot október óta hónapokig otthonába bezárkózva dolgozott új könyvén. A Foreign body (Idegen test) című munkája az Amerikai Egyesült Államokba irányuló orvos-turizmust helyezi középpontjába. Főszereplője csinos és kedves indiai hölgy, az ő révén a hindu hagyományokkal is megismerkedhetnek majd az olvasók, megtudhatják, milyen az ottani, kulturális robbanás előtt álló, fejlődő társadalom. Meglepő marketingfogásként film is kapcsolódik a könyvhöz, amelynek kétperces részleteit a mobiltelefonokon majd' két hónapon át folyamatosan sugározzák, s le is lehet tölteni a naponta megújuló szöveget. Cook ezt előzetes kedvébresztőnek szánja, főleg azért, hogy a fiatalabb generációt is olvasóinak sorába állíthassa.

A hatvannyolc éves szerzőről - aki korábban már kétszer járt Budapesten - köztudott, hogy belülről ismeri az orvostársadalmat.

– Már gyerekkorában is az volt a vágya, hogy orvos legyen?

– Nem, akkor még archeológus szerettem volna lenni. Akkoriban kaptam valakitől egy könyvet, amelyből kiderült, mennyire érdekes a régész munkája. Kamaszkoromban lelkesen bújtam a könyveket, beiratkoztam könyvtárakba, ha jól emlékszem, tíz bibliotékának is tagja voltam. Az egyikből történelmi, a másikból építészeti, vagyis mindegyikből más tárgyú műveket kölcsönöztem ki. A régészségről azonban le kellett mondanom. Rájöttem, hogy nem nekem való, a leletekkel nagy körültekintéssel kell eljárni, a földből előkerült apró emlékeket órákig kell ecsettel söprögetni, hogy még ezek után is megfejthető legyen minden, évszázadok óta rájuk rakódott titok. Az orvosi munkához a magam gyártotta illúzió vezetett el.

– Családi példa nem áll Ön előtt, hogy az orvosi hivatás választására ösztönözze. Miért iratkozott be mégis erre az egyetemi fakultásra?

– A legnagyobb vonzerőt számomra az elképzelt csapatmunka jelentette. Úgy képzeltem, hogy az orvosok, félretéve mindenféle emberi ellentétet és gyengeséget nagy összefogásban dolgoznak az emberekért a kórházakban, a kutatási eredményekért a laboratóriumokban, nincsen bennük irigység, kisszerűség, önös érdek.

- Aztán gyakorló orvosként valami mást tapasztalt és fantáziájával elkezdte továbbszőni a kellemetlenségektől sem mentes mindennapokat?

– Eleinte az amerikai orvostársadalmat akartam tréningeztetni. Lássák, milyen is ez a réteg a valóságban, mert már az orvostanhallgatóként szerzett tapasztalataim sem voltak egyértelműen jók. Valójában csalódtam a szakma több képviselőjében. Első, sikeresnek egyáltalán nem mondható könyvemet, A gyötrelem évét medikusi élményeim alapján írtam katonaként, amikor egy tengeralattjárón szolgáltam, s hetvenöt napig üldöztünk egy hasonló orosz víziszörnyet. Mire befejeztük a műveletet, kész volt a regény. A második könyvem, a világszerte tizenegymillió példányban elkelt Kóma a bestseller-szerzőknek kézikönyve lett, mert amikor szembesültem az első könyvem kudarcával, százszámra olvastam a népszerű szórakoztató műveket, s szorgalmasan jegyzeteltem, mi az, amitől egy könyv izgalmas és kapós lesz. A Kómában minden fogást bevetettem. Aki tehát bestsellert akar írni, megkímélheti magát a műfaj hosszas tanulmányozásától, elegendő, ha a Kómát elolvassa. Abban minden trükköt megtalál.

– Gyakran mondja, hogy a könyveivel tanítani akar. Mi hasznosat lehet megtudni a hátborzongató történetekből, amelyek egy-egy járvány kialakulásáról, a génterápia hátulütőiről, a gyógyszerkísérletek veszélyeiről, a szervkereskedelemről vagy, mint új könyve esetében, az orvos-turizmusról szólnak?

– Az irodalom korábban romantikus képet festett az orvosokról. Az emberek így arra a következtetésre jutottak, hogy ők minden gondjukra, bajukra megtalálják a gyógyírt. Csakhogy az orvostudomány határai végesek, és a szakma képviselői sem alkotnak heterogén társaságot. Fel akarom rázni az embereket, lássák meg: nem olyan egyszerű a dolog, hogy beutaltatják magukat a kórházba, aztán majd megfiatalodva távoznak onnan. A kórházban meg is lehet halni! Amerikában sok tízezer ember hal meg évente, mert kórházba kerül. Olyan fertőzést kap, olyan műhibát követnek el a kezelése közben, olyannyira melléfognak a gyógyszerek kiválasztásakor, hogy a páciens nem éli túl a beavatkozást. Nem riogatni akarok, csak hangsúlyozni: jobban járnak, ha előre gondolkoznak és vigyáznak az egészségükre. Ezt üzenik a könyveim.

– Amikor felvet egy-egy témát, az még kuriózumnak számít, fantáziaszüleménynek hat, aztán pár évvel később - nem olyan kriminális mértékben ugyan, mint a regényeiben -, de mégis a mindennapok gondjaként kell küzdeni a problémával. Mit gondol, mi lesz a legközelebbi, orvoslással kapcsolatos megrázkódtatása az emberiségnek?

– Érdekes probléma ez, mert az orvosi kutatások olyan gyors ütemben fejlődnek, hogy nem lehet jóslásokba bocsátkozni. Inkább valami biztatóval búcsúznék: azt tartom az orvostudomány egyik legfontosabb eredményének, hogy minden korábbinál hosszabb ideig lehet megőrizni az emberi elme frisseségét és a memória fejlesztésében is szép sikereket értek el a kutatók.

Mátraházi Zsuzsa