1914. április 26-án született Brooklynban. Orosz zsidó emigráns szülei a cári pogromok elől menekültek az ígéret földjére, Amerikába. (A Malamud felvett név, héberül tanítót jelent.)

Malamud iskoláit New York-ban végezte, 1932-36 között a New York-i City College-ban, majd 1937-ig a Columbia Egyetemen tanult, ahol 1942-ben tudományos fokozatot is szerzett. 1940-től hivatali tisztviselő volt, mellette egykori középiskolájában az esti tagozaton tanított. 1949 és 1961 között az Oregoni Állami Egyetemen, majd 1961-től egy rövid, a Harvardon eltöltött időszakot kivéve, haláláig a Vermont állambeli Bennington College-ban oktatott irodalmat és írásművészetet.

Élete, amely a külső szemlélő számára meglehetősen csendben, botrányoktól, hangos eseményektől mentesen folyt, tulajdonképpen e hármasság jegyében telt: tanult, tanított és írt, talán csak a fontossági sorrend változott életének egy-egy időszakában. Íróként viszonylag későn, 36 éves korában lépett a nyilvánosság elé, bár egyetemi évei óta írogatott. Kezdetben rövid novellái jelentek meg, első regénye, az Őstehetség 1952-ben látott napvilágot. Időközben megnősült, felesége, Ann de Chiara élete végéig biztosította férje számára a nyugodt családi hátteret. Két gyermekük született, Paul 1947-ben, Janna 1952-ben.

Malamud 1957-ben adta közre A segéd című regényét, egy fiatal huligán és egy idős zsidó fűszeres történetét, amely ráirányította a közönség és a kritika figyelmét, a mű kapcsán Hemingway, Csehov, Dosztojevszkij nevét emlegették, s ő nem is tagadta hatásukat. Az igazi áttörést az 1966-os A mesterember című regény jelentette: a főhős Jakov Bok történetében egy valóban megtörtént gyilkossági esetet dolgozott fel, és komor képet festett az oroszországi zsidóüldözésről. A regény a következő évben elnyerte a Pulitzer-díjat és a rangos Nemzeti Könyvdíjat, Malamudot pedig az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották. 1968-ban John Frankenheimer rendezett belőle Oscarra is jelölt filmet, Alan Bates és Dirk Bogarde főszereplésével.

A nagysikerű regényt hat összefüggő történetet tartalmazó novelláskötet, a Fidelman képei követte. 1971-ben újabb regénnyel jelentkezett, Magyarországon talán A lakók legismertebb és legkedveltebb műve. Hősei, egy lebontásra ítélt romházban együtt lakó zsidó és fekete író ellenségeskedésének leírásában a XX. század embere önmagát szemlélheti, mindennapi kétségeinek, gyűlölködéseinek, egymásra acsarkodásának tragikus értelmetlenségét. Az 1982-es Isteni kegyelem című utópisztikus művében Malamud már arra figyelmeztet, hogy mindezek a gyűlölködések, ellenségeskedések az emberiség pusztulásához vezethetnek.

Utolsó regényének pesszimizmusát leszámítva Malamud regényeinek és novelláinak végkicsengése kevésbé borúlátó. Realista kiindulású, ám gyakorta a fantázia világába áthajló műveinek tipikus hősei egyszerű kisemberek, olykor csetlő-botló chaplini figurák, akik minden balszerencse, kedvezőtlen fordulat ellenére is megőrzik hitüket, emberi méltóságukat, magukban hordozva az újjászületés ígéretét. Mély humanizmus és emberszeretet hatja át írásait, amelyekben megtalálhatók a jiddis folklór és humor elemei is.

Az írás és a munka mellett Malamud sokat utazott, különböző ösztöndíjak révén hosszabb időt töltött például Olaszországban, járt Angliában, Spanyolországban, a Szovjetunióban, Izraelben, s 1978-ban Magyarországra is ellátogatott.

1986. március 18-án manhattani otthonában, szívroham következtében halt meg.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)